|
TARTALOM
A félelmetes emlékek megszelidítése Megfelelően időzített emléknyom-frissítéssel emberekben is tartósan kioltható egy adott ingerhez társított félelem – derült ki amerikai pszichológusok vizsgálataiból. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy valahányszor egy emléknyom felidéződik, átmenetileg labilissá válik, vagyis módosítható, majd a frissített (rekonszolidált) változat rögzül. A rekonszolidációs fázisban végzett megfelelő farmakológiai beavatkozásokkal blokkolható egy-egy emlék (pl. egy traumás élmény) felidézése, az ilyen beavatkozások azonban emberben komoly etikai problémákat vetnek fel. A Nature-ben megjelent közleményben egy olyan nem invazív technikáról olvashatunk, amellyel emberben is hatékonyan be lehet avatkozni a félelmetes emlékek rekonszolidációjába. A kutatók személyes beszámolója a kísérletsorozatról az alábbi videón látható: Daniella Schiller és munkatársai a kísérlet első szakaszában klasszikus félelmi kondicionálást végeztek: egy sárga négyzet felvillanását a számítógép képernyőjén enyhe áramütéssel társították. Így egy idő után a kísérleti személyek már a sárga négyzet puszta látványára is félelmi reakciót mutattak (ez a bőr ellenállásának csökkenésével mérhető). A résztvevőket három csoportra osztották. A kísérlet második napján mindhárom csoportban kioltási tréninget végeztek, oly módon, hogy a sárga négyzetet ismételten a kellemetlen áramütés nélkül villantották fel, fokozatosan megszűntetve a félelmi reakciót. Az első csoportban (20 fő) a kioltási tréning kezdete előtt 10 perccel, a másodikban (23 fő) a tréning előtt 6 órával felidézték (reaktiválták) a kellemetlen emléket, vagyis egy alkalommal megismételték a négyzet és az áramütés társítását. A harmadik csoportban (22 fő) nem történt reaktiváció a kioltási tréning előtt. A kísérlet harmadik napján mindhárom csoport tagjainak áramütés nélkül villantották fel a sárga négyzetet. Azt tapasztalták, hogy a félelmi reakció kioltódott azokban, akik számára a kioltási tréning előtt 10 perccel felidézték a kellemetlen emléket, ám a másik két csoportban a látvány továbbra is félelmi reakciót váltott ki. A háromnapos kísérletsorozat végén a már említett kioltási tréninggel minden résztvevőben kioltották a félelmi választ. (Erre azért volt szükség, hogy az 1 év múlva elvégzett követő vizsgálatokon mindenki egyformán "tiszta lappal" induljon.) A vizsgálatok után 1 évvel újra tesztelték az alanyokat. A félelmetes emlék felidézésekor megdöbbentő különbséget figyeltek meg az eredeti csoportok között: a tanult félelmi reakció 1 év után is jóval kisebb volt azokban, akikben annak idején a kioltás előtt 10 perccel végezték a reaktivációt, mint a másik két csoportban. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a félelmetes emlékeket "át lehet írni" a kutatók által rekonszolidációs ablaknak nevezett érzékeny periódus alatt, és ez a hatás tartósan, legalább egy évig fennáll. A kutatók szerint az általuk leírt nem invazív módszert, amely biztonságosan alkalmazható emberekben a félelem visszatérésének megakadályozására, használni lehetne traumás emlékekkel kapcsolatos szorongásos zavarok, pl. a poszttraumás stressz-szindróma kezelésére is. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Víg Julianna Forrás: Nature; doi:10.1038/nature08637 Kulcsszavak félelem, traumás emlék, kioltás, kondicionálás |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Vizsgálatot sürget a Magyar Humángenetikai Társaság Vizsgálatot sürget a Magyar Humángenetikai Társaság a jobbikos képviselő genetikai vizsgálatának ügyében.
Tovább
Egyetemi dentálhigiénikus-képzés Szegeden Egyetemi dentálhigiénikus-képzés indítását tervezik az SZTE
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




