|
TARTALOM
Fény és migrén A Harvard University kutatóinak sikerült kideríteniük, hogy a fény milyen mechanizmussal váltja ki a migrénes fájdalom erősödését. Köztudott, hogy a fényingerek jelentősen fokozzák a migrénes fejfájást, amelyet a dura matertől a thalamuson át a somatosensoros kéregbe futó pálya közvetít. A tanulmány készítői úgy vélik, hogy a migrén típusú fejfájásra jelentős hatást fejt ki egy retinából induló, de nem vizuális információt szállító pálya, amely szabályozza a dura-érzékeny thalamocortoicalis rostok aktivitását. A döntően féloldali, rohamokban jelentkező, kínzó fejfájás a teljes népesség 8-12 -%át érinti, leggyakrabban a 20-50 év közötti nők körében jelentkezik. Ez utóbbiak között a migrén igen gyakori: akár 20-25 %-ot is elérheti. A migrénes rohamok időtartama változó: pár órától néhány napig is eltarthatnak, és havonta akár több alkalommal is jelentkezhetnek. A fájdalom jellege legtöbbször görcsös, pulzáló, igen intenzív. A rohamot szinte kivétel nélkül nauzea, étvágytalanság kíséri, s a paroxysmus alatt emelkedik a beteg fény -, szag-, hangingerek iránti érzékenysége. A vizsgálatokban 20, látását elvesztett beteg fényingerre adott reakcióját vizsgálták. A betegeket két csoportba osztották. Az első csoport tagjai valamilyen szemet érintő betegség – a retina daganata vagy glaukóma - miatt teljesen megvakultak. Ezeknél az alanyoknál a fényérzékenység elvesztése miatt nem fejlődött ki a normál alvás-ébrenlét ciklus. A második csoportba tagjai a retina degeneratív betegsége miatt ugyan elveszítették visusukat, azonban fényérzékelésük továbbra is megmaradt, s az alvás-ébrenlét ciklus észlelhető volt náluk. Az első csoport tagjai egyáltalán nem reagáltak a fényingerre. A második csoport tagjai a fény hatására egyre fokozódó fejfájásra panaszkodtak, jellemzően akkor, ha a vizsgálat során alkalmazott fény a látható spektrum kék vagy szürke tartományába esett. "A vizsgálat bizonyítja, hogy a látóideg is fontos szerepet játszik a migrénes fejfájás kiváltásában, hiszen a világtalan személyeknél ez az ideg a fényingert nem továbbítja a látókéreghez" - nyilatkozta a vizsgálatokat vezető Rami Burstein professzor. Hozzátette: feltételezik, hogy a migrén kialakulásának mechanizmusát befolyásolják az ideghártya nem régen felfedezett érző, melanopszin-tartalmú sejtjei is. A Harvard University kutatócsoportja állatkísérleteket is végzett, amelyek során a vizsgált állatok (patkányok) szemébe festéket juttattak, majd ezután figyelemmel kísérték a színezőanyag útját a látóidegen keresztül az agykéregbe. Így fedezték fel azt az thalamocorticalis sejtcsoportot, amely migrénes roham alatt aktiválódik. „Apró elektródákat ültettünk ezekbe neuronokba, s úgy találtuk, hogy a fényinger kiváltotta elektromos impulzusok ezekben az idegsejtekben fókuszálódtak" - mutatott rá Burstein professzor. Az idegsejtek egy ideig aktivált állapotban maradtak a fényinger megszűnése után is. "Ez magyarázatot adhat arra a megfigyelésre, hogy a betegek a fényinger észlelése után pár másodperccel a fájdalom erősödését észlelik, ugyanakkor arról számolnak be, hogy akár 20-30 percet is el kell tölteniük egy sötét helyiségben a szenvedés enyhüléséig" - tette hozzá a professzor. Szemlézte: Balogh András, eLitMed.hu Forrás: A neural mechanism for exacerbation of headache by light Harvard tests reveal why light can worsen migraines Kapcsolódó anyagaink: Szervformulával és mozgásterápiás elemekkel kombinált autogén tréning hatása a spontán és provokált migrénes fejfájásra A menarche, a menstruáció és a migrén Új hatásmechanizmus a migrén ellen Migrén aurával, egy génpolimorfizmus és a stroke kockázata Kulcsszavak thalamus, fény, migrén, fejfájás, thalamocorticalis, fényérzékenység, glaukóma, retina |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Vizsgálatot sürget a Magyar Humángenetikai Társaság Vizsgálatot sürget a Magyar Humángenetikai Társaság a jobbikos képviselő genetikai vizsgálatának ügyében.
Tovább
Egyetemi dentálhigiénikus-képzés Szegeden Egyetemi dentálhigiénikus-képzés indítását tervezik az SZTE
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




