|
TARTALOM
Látható agyhullámok Az új fejlesztésű „gondolatolvasó gép” képes megjeleníteni az agyban létező mentális képeket, miután a tudósoknak sikerült dekódolniuk a látáshoz kapcsoló agyhullámokat. önkéntesnek különböző érzelmeket (boldogság, félelem és meglepődés) kifejező emberi arcokról mutattak képeket. A következő lépésben a kutatók letakarták a képen szereplő arcok bizonyos részeit, tehát néhány képen csak a szemek, vagy csak a száj volt látható. Ezt követően a résztvevőket arra kérték, hogy azonosítsák a félig letakart képeken látható érzelmeket, miközben a kutatók a résztvevők fejére erősített elektródák segítségével mérni tudták az agyhullámokat. A kutatók észlelték, hogy az agyhullámok attól függően változtak, hogy a kísérlet résztvevői éppen az arc melyik részét nézték. A kutatók megfigyelték, hogy 12 hertz frekvenciájú béta agyhullámok a képen látható szemről szállítanak információt, míg a 4 hertzes théta-hullámok a képen látható szájhoz kapcsolódnak. Az információ jellemzőbben az agyhullámok fázisai és időzítése alapján volt kódolva, mint az amplitúdó, vagy a hullámerősség alapján. Philippe Schyns professzor, a tanulmány vezetője szerint az egész egy kicsit olyan volt, mint egy zavaros televízió-, vagy rádióadás behangolása. Korábban is érzékeltük ezeket a jeleket, de most már végre látjuk is a jelek tartalmát - tette hozzá a professzor. A kutatás részleteit a Public Library of Science Biology című folyóiratban publikálták. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Agyhullámok által irányított műkar Akut és krónikus alváshiány cikk címe |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Vizsgálatot sürget a Magyar Humángenetikai Társaság Vizsgálatot sürget a Magyar Humángenetikai Társaság a jobbikos képviselő genetikai vizsgálatának ügyében.
Tovább
Egyetemi dentálhigiénikus-képzés Szegeden Egyetemi dentálhigiénikus-képzés indítását tervezik az SZTE
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





