|
TARTALOM
Guillotine, a név és a valóság Dr. Guillotin ellenezte a halálbüntetést, nem ő találta fel a nyaktilót, s egy névrokon kortársát végezték ki a róla elnevezett szerkezettel. Joseph-Ignace Guillotin francia orvos 1789 októberében javasolta a nemzetgyűlésnek, hogy a halálraítélteket humánusabb módszerrel, nyaktilóval végezzék ki. Addig a nemeseket karddal vagy bárddal fejezték le, míg a köznép halálraítélt tagjait felakasztották – a kerékbetörés és máglyahalál származástól függetlenül a súlyosabb bűnök elkövetőinek ítélete volt. De mindkét korábban általános kivégzési módszer, az akasztás és a kard általi lefejezés áldozatai is hosszú perceken át tartó haláltusát vívtak – a kardnak is legalább kétszer kellett lesújtania, s előfordult, hogy az áldozat lassan elvérzett, míg a fejét el tudták választani a testétől, ezért a halálraítéltek családtagjai gyakran fizettek a hóhérnak, hogy gondoskodjon a megélezett kardról. Guillotin két beszédet is tartott, amelyben kifejtette, a lefejezésnek egy olyan egyszerű szerkezettel kell történnie, amely fájdalommentesen végez a halálraítéltekkel. Úgy gondolta, hogy ha megszüntetve az osztálybeli különbségeket az arisztokraták és a köznép bűnözőit is azonosan, és humánus módszerrel végzik ki, azzal meggyőzik a tömeget arról, hogy elismerik és tiszteletben tartják a közemberek jogait is. S bár Guillotin ellene volt a kivégzéseknek, azt remélte, hogy egy humánusabb és kevésbé fájdalmas kivégzési módszer lehet az első lépés a halálbüntetés teljes eltörlése felé. Bízott abban is, hogy e metódus kevesebb családot és főként gyereket vonz a nézők közé, és javasolta a nyilvánosság kizárását is. Egy mondata azonban nem várt hatást váltott ki a tömegből – „Az én szerkezetemmel egy szemvillanás alatt levágom a fejed úgy, hogy még csak nem is érzed” – e mondat szélsebesen népszerű szállóigévé vált, néhány nap múlva dalba is foglalták, és e mondat kötötte össze elválaszthatatlanul Guillotin nevét a nyaktilóval. A prototípus megtervezéséhez és megalkotásához azonban Guillotinnak semmi köze nem volt. Azt Dr. Antoine Louis akadémikus tervezte, és Tobias Schmidt német mérnök készítette el. A francia nemzetgyűlés 1792 márciusában mondta ki, hogy ezentúl lefejezést kizárólag guillotine-nal hajtanak végre. A nyaktiló első áldozata 1792 áprilisában egy útonálló volt, de az azt követő évben guillotine-nal végezték ki XVI. Lajos francia királyt és Marie Antoinette királynét is. A francia forradalom idején Párizsban a szerkezet 2625 fejet csapott le. ![]() Dolgozik a guillotine - Robespierre-ék kivégzése 1794-ben
Joseph Ignace Guillotin
|
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Tessék választani! A MOK sikított volna, ha ismeri a törvényjavaslatot, amely a kamarai tisztviselő-választásról szól
Tovább
A szakma elítéli a rasszista értelmezésre okot adó genetikai vizsgálatot Elítéli a Szakmai Kollégium Klinikai Genetikai Tagozata és Tanácsa a vizsgálatot.
Tovább
Emelik a térítésmentes fogászati ellátás korhatárát Egészségügyi bizottság: egyetértés a gyógyszertári marketingszabályok szigorításáról
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |






