TARTALOM

 VISSZA

Ca&Csont - 2005;8(2)


 


A fizikai aktivitás hatása a csontszövetre
- A mechanotranszdukció


A fizikai aktivitás hatása a csontszövetre 
- A mechanotranszdukció
Monduk Péter, Szekeres László

 
Régóta ismert tény, hogy a csontok szilárdságának alapvetően meghatározó tényezője a csontok ásványianyag-tartalmán kívül a szerkezeti felépítése. Ez a szerkezet elsősorban a csontra ható erők - a gravitáció, illetve az ínakon keresztül az izomerő - hatására alakul ki. A csontok egyfajta mechanosztátként működnek. A szerzők a világirodalmi adatokat áttekintve bemutatják, milyen szabályozórendszerek határozzák meg a mechanotranszdukciót, és váltják a mechanikai terhelést csontanyagra. A rendszeresen végzett, viszonylag nagy frekvenciával változó axiális terhelést biztosító mozgások a csontok lacunaris rendszerében extracelluláris folyadékáramlást indítanak meg. A folyadékáramlás prosztaglandinok szintézisét indukálja az osteocytákban, ez a RANK-RANKL mechanizmus gátlását okozza (RANK: receptor activator of nuclear factor κB, RANKL: RANK-ligand), az osteoblastok oszteoprotegerinszekréciója révén. Ez a folyamat az osteoclastok gátlásához vezet. Emellett az osteoblastok leptintermelése is fokozódik, ezáltal auto- és parakrin módon fokozva az osteoblastaktiválódást, csökkentve az osteocyták és -blastok apoptózisát. Ez összességében a csontfelépítés fokozódása irányába hat. A szerzők szerint az adatok mindenképpen arra utalnak, hogy a rendszeres testmozgás nagyobb csonttömeget, jobb izomerőt, biztosabb egyensúlyt, ezáltal kisebb törési rizikót eredményez. A fizikai aktivitás a cardialis állapot javításával és a fenti eredményekkel hozzájárul az életminőség javításához.

Kulcsszavak

csontszilárdság, mechanosztát, mechanotranszdukció, RANK-RANKL, oszteoprotegerin, leptin, fizikai aktivitás, csonttömeg, koordináció, törési rizikó

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A derékfájás kezelésének brit irányelvei az új NICE-ajánlás alapján - Összehasonlítás a magyar terápiás szokásokkal

A derékfájással foglalkozó új NICE-irányelvek hangsúlyozzák a klinikai vizsgálat fontosságát. A radiológiai képalkotó módszereket elsősorban súlyos betegségek, tumor, infekció, trauma vagy gyulladás kizárására használják. Döntő fontosságú, hogy a betegeket felvilágosítsuk, bátorítsuk őket az öngyógyításra és arra, hogy őrizzék meg aktivitásukat.

Tovább


A derékfájás diagnosztikája

A háziorvos, a mozgásszervi szakorvos „mindennapi kenyere” a derékfájás - még ma is az egyik leggyakoribb ok, amiért orvoshoz fordulnak a betegek. (A felnőttpopuláció 80%-át érinti!) Szerencsére az esetek zöme - 85-90% - a banális, nem specifikus derékfájás, amelynek hátterében jelentős többségben a degeneratív gerincelváltozások állnak.

Tovább


A deréktáji fájdalmak manuális és mozgásterápiája

A manuális terápia (MT) a manuális medicina (MM) szakterületének hétköznapi, szokásosan használt elnevezése. A manuális medicina, a Nemzetközi Manuális Medicina Szövetség (FIMM) definíciója szerint, a mozgásszervrendszer reverzíbilis - biomechanikai - funkciózavaraival foglalkozik, kézzel végzett technikák alkalmazásával, a szokásos - hagyományos - diagnosztikus és terápiás eljárásokat kiegészítve.

Tovább


A derékfájás diagnosztikájának és kezelésének modern elvei

A szerző a derékfájás modern diagnosztikáját és kezelését tárgyaló nemzetközi irányvonalak alapján ismerteti ezek ajánlásait. Diagnosztikai szempontból lényeges a specifikus és aspecifikus vagy nem specifikus derékfájás differenciálása. Specifikus derékfájás körébe sorolandók mindazon kórképek, amelyek hátterében jól meghatározható kórokra, patológiai folyamatra, bakteriális vagy reumás gyulladásra, primer vagy metasztatikus tumorra, cauda equina vagy gerincvelői kompresszióra, paresisre, metabolikus csontbetegségre, csigolyatörésre stb. van gyanú.

Tovább