|
TARTALOM
Derékfájás mozgásterápiája
Weinberger Éva
Derékfájás Konferencia 2011. Az előadásnak három része van. Az első részben a szerző ismerteti az akut derékfájás esetén a gyógytornász teendőit, hangsúlyozva, hogy főként orvosi terápia. Kiemeli a minél korábbi mobilizálás fontosságát. Megtanítja a lumbalis gerinc óvatos mobilizálását, valamint ismerteti a mozgásterápia egyéb fontos feladatait (különös tekintettel az esetlegesen kialakuló izomgyengeségek korai észlelésére). A második részben részletesen ismerteti a krónikus derékfájás terápiáját. Enyhébb esetben a fő szempont a gerinc stabilitásának megvalósítása, valamint minden irányú mozgásainak megőrzése, célzott izomerősítés, melyeknek célja a krónikus derékfájás megelőzése. Súlyosabb esetben a tudatos testtartás megtanítása fekve, ülve, állva. Medence stabilizálás, tudatos mobilizálás, nyújtás, izomerősítés betanítása. Az előadás harmadik része a gerincműtétek utáni időszak mozgásterápiájáról szól, melyben kiemelten foglalkozunk a stabilizálással. Külön részletezi a posztoperatív időszak 0-10. napig történő mozgásterápia teendőit, illetve a késői, 10. naptól történő gyógytornáját. Az előadás legfontosabb feladata, hogy a betegekben felmerülő hogyan-okra segítsen választ adni. A teljes előadás az alábbi hyperlinken érhető el: Derékfájás mozgásterápiája - videoelőadás |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A derékfájás kezelésének brit irányelvei az új NICE-ajánlás alapján - Összehasonlítás a magyar terápiás szokásokkal A derékfájással foglalkozó új NICE-irányelvek hangsúlyozzák a klinikai vizsgálat fontosságát. A radiológiai képalkotó módszereket elsősorban súlyos betegségek, tumor, infekció, trauma vagy gyulladás kizárására használják. Döntő fontosságú, hogy a betegeket felvilágosítsuk, bátorítsuk őket az öngyógyításra és arra, hogy őrizzék meg aktivitásukat.
Tovább
A derékfájás diagnosztikája A háziorvos, a mozgásszervi szakorvos „mindennapi kenyere” a derékfájás - még ma is az egyik leggyakoribb ok, amiért orvoshoz fordulnak a betegek. (A felnőttpopuláció 80%-át érinti!) Szerencsére az esetek zöme - 85-90% - a banális, nem specifikus derékfájás, amelynek hátterében jelentős többségben a degeneratív gerincelváltozások állnak.
Tovább
A deréktáji fájdalmak manuális és mozgásterápiája A manuális terápia (MT) a manuális medicina (MM) szakterületének hétköznapi, szokásosan használt elnevezése. A manuális medicina, a Nemzetközi Manuális Medicina Szövetség (FIMM) definíciója szerint, a mozgásszervrendszer reverzíbilis - biomechanikai - funkciózavaraival foglalkozik, kézzel végzett technikák alkalmazásával, a szokásos - hagyományos - diagnosztikus és terápiás eljárásokat kiegészítve.
Tovább
A derékfájás diagnosztikájának és kezelésének modern elvei A szerző a derékfájás modern diagnosztikáját és kezelését tárgyaló nemzetközi irányvonalak alapján ismerteti ezek ajánlásait. Diagnosztikai szempontból lényeges a specifikus és aspecifikus vagy nem specifikus derékfájás differenciálása. Specifikus derékfájás körébe sorolandók mindazon kórképek, amelyek hátterében jól meghatározható kórokra, patológiai folyamatra, bakteriális vagy reumás gyulladásra, primer vagy metasztatikus tumorra, cauda equina vagy gerincvelői kompresszióra, paresisre, metabolikus csontbetegségre, csigolyatörésre stb. van gyanú.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




