TARTALOM

 VISSZA

 


A távgondozásban részesülő szívbetegek jobb életminősége


A távgondozásban részesülő szívbetegek jobb életminősége


 


Ez volt az első alkalom, hogy egy olyan rendszert kutattak, amely a távgondozást, a távoli beteg-megfigyelést motivációs és oktatási támogató eszközökkel ötvözi. Korábbi kutatások már bizonyították, hogy távgondozással csökkenthető a kórházi ápolási napok száma és költségcsökkentés is elérhető – míg az új kombinált módszer életminőség-javulást is eredményez.

A tanulmány 92 súlyos szívelégtelenségben szenvedő beteget figyelt meg otthonában. A betegekkel való összeköttetés biztosítására az interaktív Philips Motiva távgondozási rendszert használták, otthoni televíziójuk és internetkapcsolat segítségével. A betegek alapvető egészségügyi méréseket végezhettek, s közölhették az eredményeket a rendszeren keresztül orvosukkal, akiktől információkat kaphattak.

A tanulmány a szívelégtelenséghez kapcsolódó kórházba kerülés 68 %-os csökkenését mutatta, míg a kórházban töltött napok száma 73 %-kal csökkent. Ugyanakkor az életminőség átlagos megítélése 62%-ról 72%-ra növekedett (mérőeszközül a "Minnessota Living with Heart Failure" kérdőívet használva). A vizsgálat kezdetén több mint a betegek fele (56 %) mondta, hogy az életminősége "közepes" vagy "alacsony", s ez szám a vizsgálat végére 22%-kal csökkent.

A távgondozási rendszer előnyösségét jól illusztrálja, hogy a kutatásban résztvevők 81%-a meg akarta tartani a hagyományos ellátás mellett.


Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter

Forrás: http://www.ehealthnews.eu/philips/2100-telehealth-patients-experience-a-significant-improvement-in-care-and-quality-of-life


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Mi kerül az e-Receptre?

Elektronikus gyógyszerrendelés: tények és kétségek.

Tovább


Mobil megoldások a házi ápolásban, Norvégiában

Norvégia Askim önkormányzatában az ápolóknak a korábbinál több ideje jut a betegellátásra. Az alkalmazott mobil rendszer megoldásai leegyszerűsítik a jelentési és dokumentációs kötelezettségek teljesítését, s így megkönnyítik az ápolók munkáját. Ráadásul az ápolók ma már képesek a rendszeren keresztül kommunikálni, és ez növeli a rugalmasságot és az időmegtakarítást azáltal, hogy kiküszöböli a telefonálást, amikor váratlan események változást okoznak a munkatervben.

Tovább


Diabetes protokollok - eBookban

Két madridi kórház és a Spanyol Délkeleti Régió Egészségügyi Igazgatósága a közelmúltban bemutatta a diabetes diagnosztikai és terápiás protokolljainak új, elektronikus változatát: rendszeresen frissíthető, aktualizálható eBook formátumban. Az a cél, hogy megkönnyítsék a háziorvosok hozzájutását a legfrissebb szakmai információkhoz.

Tovább


Stroke diagnosztizálása iPhone alkalmazással

Egy iPhone alkalmazás segítségével legalább olyan hatékonyan lehet diagnosztizálni a stroke-ot, mint egy teljes orvosi számítógépes rendszerrel - a Calgary Egyetem Egészségügyi Tanszékének kutatásai szerint. Ez a technológia különösen hasznos lehet a vidéki egészségügyi létesítményekben. Az alkalmazás segítségével a betegek azonnali interakcióban lehetnek a specialistákkal, függetlenül az orvos és a beteg földrajzi helyzetétől.

Tovább


A távgondozásban részesülő szívbetegek jobb életminősége