|
TARTALOM
Telemedicina segít a krónikus betegségben szenvedőknek A vizsgálat során otthonukban ápolt, súlyos szívelégtelenségben szenvedőket ellenőriztek távolról, a kórházból. A telemedicina rendszert egyrészt betegoktatási videóanyagok, másrészt üzenetek és figyelmeztetések egészítették ki, melyek a beteg otthoni televíziókészülékére érkeztek. A vizsgálatban részt vevő betegek szubjektív életminőségét a EuroQoL kérdőívvel mérték. A vizsgálat elején a megkérdezettek több mint a fele (55,88%) állította, hogy életminősége közepes vagy alacsony. Hat hónappal később ez a szám 29% volt, míg a vizsgálat végére 22%-ra csökkent. Ezzel egy időben azoknak a betegek az aránya, akik életminőségüket közepesen jónak határozták meg, 43,6%-ról 78%-ra nőtt – utóbbiak között volt az a 28% is, akik kijelentették, hogy az életminőségük szinte kiváló. Ráadásul a szívelégtelenség miatti hospitalizáció 68%-kal csökkent a vizsgálat egy éve alatt. A betegek hozzáállása is a legtöbb vonatkozásban javult - kivéve a testmozgást és a diétát –, nem utolsósorban magával a telemedicina rendszerrel is elégedettek voltak. Mar Domingo, a vizsgálat egyik vezető kutatója kijelentette: „a telemedicina egyaránt előnyöket nyújt a betegeknek és az orvosoknak, mivel a szorosabb kontroll a ’betegség mindkét oldaláról’ lehetővé teszi anomália esetén a gyorsabb beavatkozást.” Nem elhanyagolható, hogy a felmérés tanúsága szerint a telemedicina alkalmazása a beteg környezetében lévők életminőségét is javítja. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: http://www.ehealthnews.eu/philips/1936-telemedicine-can-enhance-lives-of-chronically-ill-patients |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Mobil megoldások a házi ápolásban, Norvégiában Norvégia Askim önkormányzatában az ápolóknak a korábbinál több ideje jut a betegellátásra. Az alkalmazott mobil rendszer megoldásai leegyszerűsítik a jelentési és dokumentációs kötelezettségek teljesítését, s így megkönnyítik az ápolók munkáját. Ráadásul az ápolók ma már képesek a rendszeren keresztül kommunikálni, és ez növeli a rugalmasságot és az időmegtakarítást azáltal, hogy kiküszöböli a telefonálást, amikor váratlan események változást okoznak a munkatervben.
Tovább
Diabetes protokollok - eBookban Két madridi kórház és a Spanyol Délkeleti Régió Egészségügyi Igazgatósága a közelmúltban bemutatta a diabetes diagnosztikai és terápiás protokolljainak új, elektronikus változatát: rendszeresen frissíthető, aktualizálható eBook formátumban. Az a cél, hogy megkönnyítsék a háziorvosok hozzájutását a legfrissebb szakmai információkhoz.
Tovább
Stroke diagnosztizálása iPhone alkalmazással Egy iPhone alkalmazás segítségével legalább olyan hatékonyan lehet diagnosztizálni a stroke-ot, mint egy teljes orvosi számítógépes rendszerrel - a Calgary Egyetem Egészségügyi Tanszékének kutatásai szerint. Ez a technológia különösen hasznos lehet a vidéki egészségügyi létesítményekben. Az alkalmazás segítségével a betegek azonnali interakcióban lehetnek a specialistákkal, függetlenül az orvos és a beteg földrajzi helyzetétől.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




