|
TARTALOM
Ágazatmentő országjárás Múlt héten kedden indult országjáró körútra a Magyar Rezidensszövetség. Az „Élhető magyar egészségügyet!” elnevezésű kampány során az ország számos városában tartanak gyűléseket, arra kérve a kollégákat, hogy tegyék letétbe felmondólevelüket. Míg Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján azt ígérte, „ajánlattal szolgál a rezidensek számára”, csupán a 374 című nyílt levelét hozta nyilvánosságra vasárnap. A Rezidensszövetség elnöke, Papp Magor szerint azonban a levélben semmiféle újdonság nincsen. – Merre jár éppen? – Ma a makói és a szegedi gyűlésünkön veszek részt, tegnap Kecskemétről érkeztem ide. – Múlt héten az államtitkárságon is volt? – Nem volt tárgyalás, mi is csak az államtitkári nyílt levelet olvastuk a sajtóban, amelyben semmiféle újdonság nincs. A kecskeméti gyűlésen elhangzott hozzászólásokból kiderült, hogy Szócska Miklós írásában az orvosok nem találtak komoly ajánlatot, hiszen az egészségügyi kormányzat részéről nincsenek benne vállalások. – Ha ígéretek nincsenek is, azt minden esetre Szócska Miklós kiemelte, hogy a Rezidens Szövetséggel együtt átdolgozott Markusovszky Lajos ösztöndíjprogram második köre meglehetősen sikeres, naponta negyvenen jelentkeznek rá. – Valóban, az átdolgozott változatban a javaslataink egy része benne van. Ennek ellenére továbbra is az a véleményünk, hogy az ösztöndíjprogram nem jó koncepció. Háromezer rezidensből mindössze 600-nak ad lehetőséget kereset kiegészítésre, eddig közel 400-an pályáztak. Ráadásul a szakorvosok számára nem nyújt semmiféle megélhetési alternatívát. Ez nem sikertörténet. A végzett kollégák negyede, azaz 750 orvos soha nem menne el Magyarországról. Vagy személyes okokból, vagy azért, mert a családi háttér tudja segíteni a pályakezdésüket, vagy azért, mert olyan szakterületen dolgoznak, ahol szakvizsga után itthon is versenyképes lehetőségeik lesznek. Ha mind a hatszáz pályázati hely betelik, akkor sem tartottak itthon egyetlen fővel sem többet, mint ahányan amúgy is maradnának. Az ösztöndíjprogram tehát nem képez megtartóerőt, önmagában nem elegendő az elvándorlás megakadályozására. – Hanem? Csak a pénz? – A pénz továbbra is a motiváció fontos része, de az egészségügyi dolgozóknak a megfelelő jogszabályi környezet biztosítására is szüksége lenne, ám erre sem látunk törekvéseket. Például a sokat ígért adminisztrációs teher csökkentése is elmaradt, a gyakorló orvosok többsége ma is éppen úgy a papírmunkával tölti a legtöbb időt, mint eddig. – Ön is ott volt azon a július 1-i megbeszélésen, ahol Szócska Miklós a négy hazai egyetem, és az ágazati szakmai kamarák képviselőivel tárgyalt az életpályamodell elemeiről. Akkor tárgyalássorozatot ígért az államtitkár. Hol tartanak? – Sehol. Ez az egyeztetés egyáltalán nem folytatódott. Akkor ígéretet kaptunk arra, hogy szeptemberre, a harmadik fordulóra eljutunk a bérkérdések rendezéséig, de ez nem történt meg. Csak az ösztöndíj program első kudarca utána ültünk le tárgyalni. ![]() Papp Magor
Kulcsszavak rezidensszövetség, országjárás Hozzászólások: 1., Bajtai Attila mondta 2011. Október 08., Szombat 12:31:18
78 éves nyugdíjas osztályvezető főorvos vagyok. Értünk ki és mikor emeli fel a szavát, hogy mi is megkaphassuk a velünk analóg, pl. skandináv országokban lévő nyugdíjasok javadalmazását??...
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie. |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Tessék választani! A MOK sikított volna, ha ismeri a törvényjavaslatot, amely a kamarai tisztviselő-választásról szól
Tovább
A szakma elítéli a rasszista értelmezésre okot adó genetikai vizsgálatot Elítéli a Szakmai Kollégium Klinikai Genetikai Tagozata és Tanácsa a vizsgálatot.
Tovább
Emelik a térítésmentes fogászati ellátás korhatárát Egészségügyi bizottság: egyetértés a gyógyszertári marketingszabályok szigorításáról
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





