|
TARTALOM
Mától ajánlhatók a legjobb orvosok Az orvosi hivatás társadalmi megbecsülésének erősítése a legfőbb célja az Év Orvosa 2011 pályázatnak, amelyet idén ötödik alkalommal indítanak útjára a szervezők. A jubileumi alkalomból nem csak a civilek, hanem orvos szakértőkből álló zsűri is különdíjakkal jutalmazza a legnagyszerűbb emberi és szakmai teljesítményt nyújtó kollégákat. Mindez azon a szerdai sajtótájékoztatón derült ki, amelyen bejelentették a pályázat elindításának időpontját, amely a laikusok orvosajánlásával indul október 14-én, pénteken. A gyógyulás nagyrészt az orvosba vetett hit szilárdságán múlik, így nagyon fontos, hogy helyreállítsák a fehérköpenyesek megtépázott tekintélyét, ez a díj is ezt szolgálja – nyitotta meg a jubileumi pályázatot dr. Markovich György, az Astellas Pharma ügyvezető igazgatója. Hozzátette, aki szerint a kezdeményezés igyekszik azzal is egyensúlyt teremteni, hogy az idén első alkalommal médiapályázatot is kiírnak annak érdekében, hogy jó példák is széles nyilvánosságot kapjanak, bemutatva az orvosok emberi áldozatkészségét és szakmai tudását. ![]()
Kulcsszavak Év Orvosa, Astellas-díj |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Tessék választani! A MOK sikított volna, ha ismeri a törvényjavaslatot, amely a kamarai tisztviselő-választásról szól
Tovább
A szakma elítéli a rasszista értelmezésre okot adó genetikai vizsgálatot Elítéli a Szakmai Kollégium Klinikai Genetikai Tagozata és Tanácsa a vizsgálatot.
Tovább
Emelik a térítésmentes fogászati ellátás korhatárát Egészségügyi bizottság: egyetértés a gyógyszertári marketingszabályok szigorításáról
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |






