|
TARTALOM
Amikor a hóhér gyógyít 
Nagy Zsuzsanna
A Pallas Nagylexikon szerint a hóhér (az elavult német Haher szóból) nem más, mint a bíróság által kimondott halálbüntetés végrehajtója. A hóhérok a középkorban zárt társadalmi osztályt alkottak, melynek tagjai egymás között házasodhattak csupán, s a hivatás apáról-fiúra szállt. A mester ismertetőjele a vörös palást és széles pallos volt. Az orvosok és kirurgusok mellett a legnagyobb anatómiai ismeretekkel a hóhérok rendelkeztek. E szakemberek lényegében a kivégzésre specializálódtak, ám gyakran más téren is kamatoztatták tudásukat. A test felépítésének és az életfolyamatok ismerőiként gyakran léptek fel mint javasemberek vagy csontkovácsok. Kemény János emlékirataiban Bethlen Gábor haláláról is megemlékezik, és elmondja, hogy amikor sem a német, sem a morva, sem a zsidó orvos nem tudott segíteni rajta, elhívatta a lőcsei hóhért, aki „doktoros ember is volt”. A fejedelem püffedt, vízkóros lábait megvagdosta, hogy a rossz nedvesség „kiszivárkozzék”. De a szívelégtelenség tünetein ő sem tudott úrrá lenni. Mezey Barna történész szerint „A kezdetekkor valamiféle összefüggést éreznek az emberek a túlvilággal, abban a tevékenységben, amelyet a hóhér végez, mintha ott állna a kapuban, mintha ő lenne az, aki átsegíti az embereket. Akiket ő végez ki, azok a pokol irányába távoznak… A hóhér főszereplője és főrendezője egy drámának, amely arról szól, hogy a bűn elnyeri a büntetését. Ezért aztán eljön a vérpadoknak a kora, az előre meghirdetett, óriási tömegek előtt levezényelt végrehajtások kora, ahol a hóhérnak nagyon megfelelő munkát kellett végeznie.” A 13. század előtt a hóhér, mint hivatásos gyilkos, nem lakhatott a városfalon belül, és gyakorlatilag érinthetetlennek tartották. Európa-szerte elterjedt az a nézet, hogy a hóhér különleges, mágikus hatalommal rendelkezik, aki a kínzás és kivégzés során tanultakat különös hatékonysággal és egyfajta gyógyerővel tudja latba vetni. Gyakorta előfordult, hogy a töréseket, ficamokat kezelte, borbélyi és sebészi eljárásokat alkalmazott a hozzá fordulóknál. Értett a foghúzáshoz, esetenként a masszázshoz is. Áldozatának ruháit, az akasztáshoz használt kötelet, a kivégzésnél használatos pallost mind-mind fölhasználták a különböző betegségek gyógyításával kapcsolatos babonák során. Például a pallost borba mártották, és az a bor hatékony gyógyszernek minősült, vagy az akasztottak kötelét a diftéria gyógyításának segédeszközeként használták fel. A 16. század során többször is előfordult, hogy az ítélet-végrehajtó megpróbált hivatalos engedélyhez jutni, hogy bekerülhessen a gyógyítók közösségébe, céhébe, mint a pozsonyi hóhér 1582-ben, vagy egyetemi oktatás keretében igyekezett bővíteni anatómiai ismereteit, mint 1771-ben a nagyszombati hóhér fia, akit aztán a hallgatók irtózása miatt mégiscsak kitiltottak a sebészeti előadásokról. A hóhér azonban nem mindig állt a helyzet magaslatán, és nem mindig volt birtokában a kellő tudás. A Német-Római Birodalomban végbemenő kivégzésekkel kapcsolatos kutatásokban az írásos források és a kivégzettek csontjainak vizsgálata során mégis azt a következtetést vonták le, hogy a korabeli hóhérok között meglehetősen sok volt a kontár. Egyes leletek azt mutatják, hogy az elítéltek időnként túlélték az első csapást. A magyar történelem egyik legismertebb ilyen példája talán Hunyadi Lászlóé, akinek 1457-es kivégzésén a hóhér – állítólag szánalomból – szándékosan elhibázta az első három (!) csapást. Miután a pallos harmadszor is sikertelenül sújtott le, László a szájhagyomány szerint felállt és a bámészkodókhoz szólva ártatlanságát hangoztatta. A magyar szokásjog alapján a kivégzést nem lett volna szabad folytatni, ám ez esetben V. László király parancsa volt a döntő, és a hóhér negyedszerre már nem hibázott. A hóhérok főként járványok idején léphettek kedvezőbb színben a porondra, amikor minden ismeretre és személyes helytállásra szükség volt. Ilyenkor a királyi-császári kegy polgárjoggal vagy kiváltsággal jutalmazhatta a derék ítéletvégrehajtót. Nagy Zsuzsanna Forrás: Magyar László András: A repülőkenőcs. Gondolat Kiadó 2007. |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Hirschfeld és a köztes nem 1935. május 15-én lett öngyilkos a Nizzába menekült Magnus Hirschfeld német neurológus, a szexuális élet kutatásnak egyik úttörője. 
Tovább
Szerb Antal és az örök élet Szerb Antal művészete válaszkísérlet arra, hogy megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből.
Tovább
|
hirdetés  hirdetés  hirdetés  |
