|
TARTALOM
Az összes influenza vírustörzs ellen védhet a teszt oltóanyag Az összes ismert influenza vírustörzs ellen védhet az az oltóanyag, melyet brit kutatók teszteltek sikeresen – számolt be a Guardian című napilap. Az Oxford Egyetem által kifejlesztett új oltóanyag abban tér el a hagyományos vakcinától, hogy nem a vírus külső felszínén lévő fehérjéket, hanem a vírus belsejében található proteineket veszi célba. A víruson belül lévő két fehérje az összes vírustörzsben közös, és kisebb valószínűséggel mutálódnak, ami azt jelenti, hogy nem kellene minden egyes újabb vírustörzs ellen újabb oltóanyagot kifejleszteni. A hagyományos vakcinák antitestek termelésére serkentik a szervezetet az influenza ellen, ezzel szemben a Sarah Gilbert vezetésével működő kutatócsoport új oltóanyaga a fertőzött sejtek felismerésére és elpusztítására szolgáló T-sejtek termelésére ösztönzi a szervezetet. „Kevesebben kapták el az influenzát azok közül, akik megkapták az oltóanyagot, mint azok, akik nem” – nyilatkozta Gilbert. „Valós bizonyítékot kaptunk arra vonatkozóan, hogy a vakcina védelmet nyújt az embereknek, és ezt nem csak az influenzával fertőződött személyek száma, hanem a T-sejtek szintje is alátámasztja. A beoltott önkéntesek T-sejtjei aktiválódtak, „betáraztak”, készen a kórokozók pusztítására.” Amennyiben sikerül kifejleszteni, az új oltóanyag segítségével megelőzhetők lesznek a közelmúltban kitört sertésinfluenzához hasonló járványok, amely a védőoltás előállítása tekintetében 1,2 milliárd fontjába (közel 400 milliárd forint) került a brit kormánynak. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Nem bíznak az emberek az influenza elleni oltásokban Egyre inkább rezisztensek az influenzavírusok |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Jobb a sejtalapú influenza elleni oltás a tojásban tenyészett vakcináknál A laboratóriumban tenyésztett sejtekből előállított influenza elleni oltóanyagok legalább ugyanolyan jól beválnak, mint a tojásban tenyésztett vakcinák.
Tovább
Romániában a H1N1 A román egészségügyi szervek hétfőn bejelentették, hogy életét vesztette egy H1N1 vírussal fertőzött idős férfi. 2011-ben ez az első sertésinfluenzával összefüggő haláleset az országban.
Tovább
Nem bíznak az emberek az influenza elleni oltásokban A nemzetközi közösségnek erőteljes bizalmatlansággal kell szembenéznie az influenza elleni védőoltással kapcsolatban – hívta fel a figyelmet Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője.
Tovább
Plasztikai műtétekkel sem kapható vissza a fiatalság Az arc öregedésével kapcsolatban általában mindenkinek a ráncok és a megereszkedő bőr jut eszébe. Egy új kutatás azonban kiderítette, hogy nem csak az arcbőrt kezdi ki az idő vasfoga, hanem a csontok is veszítenek térfogatukból, és még idősebbnek néz ki tőle az ember.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




