|
TARTALOM
Döbbenetes sebességgel terjed a H1N1-influenza! A WHO már nem győzte az új típusú influenza okozta megbetegedések világméretű összesítést, ezért pénteken bejelentette, hogy abbahagyja a világstatisztika közreadását. A figyelmet azokra az országokra összpontosítja, amelyekben ezután jelenik meg az új H1N1-es vírus. Ezektől a WHO továbbra is kéri az első bizonyított esetekről szóló beszámolót és heti összesítéseket. A WHO példátlannak minősítette a vírus terjedési sebességét. "A korábbi világjárványok idején több mint 6 hónapra volt szüksége a vírusnak ahhoz, hogy ugyanannyira elterjedjen, mint most az új H1N1-es vírus nem egészen 6 hét alatt" - áll a WHO közleményében. Ezért az egyéni megbetegedési statisztikák összeállítása már nem olyan fontos. A WHO azért módosította a szabályt, mert egyrészt az esetek túlnyomó többségében a betegség enyhe lefolyású, és a páciensek sokszor orvosi kezelés nélkül is egy héten belül meggyógyulnak, másrészt az egyéni fertőzések dokumentálása, laboratóriumi tesztelése óriási forrásokat kötött le. Ez potenciálisan a súlyos vagy rendkívüli esetek elől vonja el az erőket. A WHO utoljára július 6-án adott ki világösszesítést. Eszerint csaknem 140 országban mintegy 100 ezer fertőzést okozott az új vírus, és ebből 430 eset végződött halállal. De a legsúlyosabban érintett országokban az egészségügyi hatóságok azt gyanítják, hogy a fertőzések tényleges száma ennél nagyságrendekkel nagyobb. Nagy-Britanniában például feltételezik, hogy akár 100 ezer ember is elkaphatta az influenzát, az Egyesült Államokban pedig 1 millióra teszik azok számát, akik átestek a fertőzésen. Forrás: WHO, ECDC, CDC |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Jobb a sejtalapú influenza elleni oltás a tojásban tenyészett vakcináknál A laboratóriumban tenyésztett sejtekből előállított influenza elleni oltóanyagok legalább ugyanolyan jól beválnak, mint a tojásban tenyésztett vakcinák.
Tovább
Az összes influenza vírustörzs ellen védhet a teszt oltóanyag Az összes ismert influenza vírustörzs ellen védhet az az oltóanyag, melyet brit kutatók teszteltek sikeresen – számolt be a Guardian című napilap.
Tovább
Romániában a H1N1 A román egészségügyi szervek hétfőn bejelentették, hogy életét vesztette egy H1N1 vírussal fertőzött idős férfi. 2011-ben ez az első sertésinfluenzával összefüggő haláleset az országban.
Tovább
Nem bíznak az emberek az influenza elleni oltásokban A nemzetközi közösségnek erőteljes bizalmatlansággal kell szembenéznie az influenza elleni védőoltással kapcsolatban – hívta fel a figyelmet Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




