|
TARTALOM
H1N1-influenza - a WHO vizsgálatot indít saját maga ellen A H1N1-influenza kezelésével kapcsolatos vizsgálatot független szakértők fogják lefolytatni, ám a résztvevők személyéről és az eljárás időpontjáról nem nyilatkozott a WHO. Az intézmény szóvivője, Fadela Chaib szerint természetes, hogy egy világjárvány idején kritikák fogalmazódnak meg a járvány elleni stratégiával kapcsolatban, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a WHO független intézmény, amely szakértő tanácsokkal látta el tagországait. A WHO H1N1-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseivel szemben kifogást emelő Európa Tanács azt szeretné kideríteni, hogy a gyógyszergyárak nyomást gyakoroltak-e a vakcina-eladások növelése érdekében az európai országok közegészségügyi szerveire. Mint ismeretes, a világ számos kormánya módosítani kívánja az oltóanyaggyártókkal korábban kötött szerződését, illetve - mivel óriási tételben maradt raktáron a fel nem használt oltóanyag-, más országoknak adná el a már leszállított H1N1-vakcinák egy részét. A nagy mennyiségű felesleg felhalmozódásának egyik oka, hogy a H1N1-influenza-járvány kitörésekor a szakemberek még úgy vélték, hogy a védettség megszerzéséhez két oltásra lesz szükség. A vártnál kisebb kereslethez hozzájárult a H1N1-járvány eddig tapasztalható viszonylag enyhe lefolyása, valamint a lakosság oltással kapcsolatos érdektelensége, illetve gyanakvása, amely számos országban megfigyelhető. Szemlézte: Balogh András, eLitMed.hu Forrás: Reuters Kulcsszavak H1N1-influenza, járvány, vakcina, védőoltás, oltóanyag |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Jobb a sejtalapú influenza elleni oltás a tojásban tenyészett vakcináknál A laboratóriumban tenyésztett sejtekből előállított influenza elleni oltóanyagok legalább ugyanolyan jól beválnak, mint a tojásban tenyésztett vakcinák.
Tovább
Az összes influenza vírustörzs ellen védhet a teszt oltóanyag Az összes ismert influenza vírustörzs ellen védhet az az oltóanyag, melyet brit kutatók teszteltek sikeresen – számolt be a Guardian című napilap.
Tovább
Romániában a H1N1 A román egészségügyi szervek hétfőn bejelentették, hogy életét vesztette egy H1N1 vírussal fertőzött idős férfi. 2011-ben ez az első sertésinfluenzával összefüggő haláleset az országban.
Tovább
Nem bíznak az emberek az influenza elleni oltásokban A nemzetközi közösségnek erőteljes bizalmatlansággal kell szembenéznie az influenza elleni védőoltással kapcsolatban – hívta fel a figyelmet Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




