|
TARTALOM
H1N1-vakcina: Tessék választani! Az EU már két cég vakcinájára rábólintott. A napokban egy svájci és egy brit cég kapott engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől, hogy az unió bármely országában árulhassa az új influenza elleni oltóanyagát. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szerint a két gyógyszercég ezért Magyarországon is forgalomba hozhatja H1N1 elleni vakcináját, mert ha az EU már zöld utat adott egy oltóanyagnak, akkor azt az intézet is elfogadja - mondta Szepezdi Zsuzsanna főigazgató. A svájci Novartistól már több ország is rendelt vakcinát, például Spanyolország, Görögország, Franciaország, Hollandia és az Egyesült Államok is. A cég szóvivője az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy az év végére akár százmillió oltóanyagot is elő tudnak állítani. Eric Althoff hozzátette, hogy a vakcinát 10-15 dollárért, vagyis 2-3 ezer forintért árulják, de egyelőre csak rendelésre gyártanak belőle. A céget a magyar hatóságoknak, a magyar kormánynak kell megkeresnie, ezután ad ajánlatot arról, hogy mennyibe kerülne a gyógyszer, és mikorra tud szállítani. A cég azt állítja, oltóanyaga a tesztek szerint 90 %-ban hatékony. A másik cég, a GlaxoSmithKline oltóanyaga az átlagnál hatékonyabb, és 10 euróért, vagyis 2700 forintért árulják - mondta el a 180 percben vállalat igazgatója. Leitner György ugyanakkor azt mondta, a magyar egészségügyi kormányzat egyértelműen kifejtette azt a szándékát, hogy a hazai oltóanyaggal kívánja beoltani a lakosságot. A szakember úgy látja, hogy vakcinájukra lenne ugyan kereslet Magyarországon is, de nem számol azzal, hogy a következő 12-18 hónapban az megjelenik a magyar patikákban. Magyarország egy másik fajta vakcina mellett tette le a voksát, ezért nem várható, hogy itt közforgalomban megjelenik. Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályán az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondták, nem értik, miért kellene egy külföldi cégtől rendelni, mikor gyárt oltóanyagot egy magyar vállalat is. Az ÁNTSZ igazgatója örülne, ha más gyártók termékei is a polcra kerülnének, de Falus Ferenc szerint nincs olyan oltóanyag, amely az átlagos 70-80 %-nál hatékonyabb lenne, ha pedig mégis van ilyen, arra bizonyítékot szeretne látni. A külföldi oltóanyagokat a gyógyszer nagykereskedések vásárolják a gyártótól, és ők árulják a patikáknak. Az egyik legnagyobb ilyen cég marketingosztályán azt mondták, ha uniós engedélye van egy külföldi oltóanyagnak, elérhető, hozzáférhető és törzskönyvezett, ahogy a két cégé, akkor rendelnek belőle, és árulni fogják a patikáknak, de ehhez még több hónapra van szüksége a gyártóknak és a kereskedőknek is. Így ha a magyar hatóságok sem látják akadályát annak, hogy külföldi oltóanyagot áruljanak a gyógyszertárakban, akkor az év végén akár több vakcinából is választhat már a vásárló. Forrás: MR1 Kulcsszavak H1N1-influenza, vakcina, vírus, járvány, oltóanyag |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Jobb a sejtalapú influenza elleni oltás a tojásban tenyészett vakcináknál A laboratóriumban tenyésztett sejtekből előállított influenza elleni oltóanyagok legalább ugyanolyan jól beválnak, mint a tojásban tenyésztett vakcinák.
Tovább
Az összes influenza vírustörzs ellen védhet a teszt oltóanyag Az összes ismert influenza vírustörzs ellen védhet az az oltóanyag, melyet brit kutatók teszteltek sikeresen – számolt be a Guardian című napilap.
Tovább
Romániában a H1N1 A román egészségügyi szervek hétfőn bejelentették, hogy életét vesztette egy H1N1 vírussal fertőzött idős férfi. 2011-ben ez az első sertésinfluenzával összefüggő haláleset az országban.
Tovább
Nem bíznak az emberek az influenza elleni oltásokban A nemzetközi közösségnek erőteljes bizalmatlansággal kell szembenéznie az influenza elleni védőoltással kapcsolatban – hívta fel a figyelmet Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





