|
TARTALOM
Hiányzik a H1N1-vakcina a legtöbb patikából Több százezren ingyen juthatnának hozzá, de aki nincs a kedvezményezett körben, kevesebb mint kétezer forintért vásárolhat vakcinát. Mégsem keresik - a kisebb patikák ezért nem is rendelnek. Eddig csak a háziorvosok kaptak ingyenes mintákat, most már a gyógyszertárak is rendelhetnek az oltóanyagból. A vakcinát csak az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézettől szerezhetik be, a tárolási nehézségek miatt ugyanis a nagykereskedők nem forgalmazzák. A rendeléstől számított 72 órán belül kellene eljuttatni hozzájuk a vakcinákat, ám az ellátás akadozik. A pécsi Aranysas Gyógyszertártól lapunk megtudta: már csütörtökön rendelt egy csomagot, visszajelzést is kapott róla e-mailben, de még nem érkezett meg, pedig náluk 5-6 ember már vásárolt volna. Egy csomagban 20 vakcina található, ennek ára közel 40 ezer forint. A patikák arra várnak, hogy legyen rá kereslet. Füléné Dr. Marosi Anna patikus szerint hátrány a húszas csomagolás, mert drága és nem mutatkozik rá igény; ezért a ceglédi Szent Anna Gyógyszertárban egyelőre nem rendelnek belőle. A Keleti pályaudvarnál található Aranypajzs Gyógyszertárhoz sem érkezett vakcina, de nem is jelentkeztek még érte. Az ott dolgozó Grabarits Istvánné az FN.hu-nak elmondta, "senki nem fog betankolni belőle", mert tartanak attól, hogy nem fogy el és ki kell dobni. A kalocsai Belvárosi Gyógyszertárban már jártak így oltóanyaggal; most ők is csak egy csomagot vettek, két nap alatt csak ketten vásároltak belőle. "A vakcinával kapcsolatos rémhírek az orvosok közt is köznyelven forognak. Az embereknek zavaros információi vannak az oltóanyagról, mindenki hozzánk fordul tanácsért, de néha mi sem tudjuk a választ a kérdésekre. Ezért nem keresik a patikákban az oltóanyagot" - véli egy budapesti háziorvos. Pedig nem mindenkinek kell érte fizetni. A légzőszervi, szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, a várandós nők, a csecsemők és szüleik, a gyerekek 14 éves korig, a kollégisták, az egészségügyi- és a közszférában dolgozók ingyen beoltathatják magukat, hiszen veszélyeztetettnek számítanak. Aki nem tartozik egyik kategóriába sem, az a vény kiváltása után, maximum 1930 forintért veheti meg, lényegesen olcsóbban, mint az influenzára fölírt antibiotikumokat. Forrás: Figyelő Kulcsszavak H1N1-influenza, vakcina, védőoltás, patika |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





