|
TARTALOM
WHO-listán a magyar H1N1 vakcina! A 2009 októberében az unióban elérhető, mindössze négyféle H1N1-vakcina közül rendelkezik a legkedvezőbb tulajdonságokkal: míg a többi csak kétszeri beoltással ad megfelelő hatást, a magyar védőoltás már egyszeri alkalmazása után, két hét múlva teljes védettséget nyújt (fiatalabbaknál akár 10 nap is elég lehet). Magyarország 1961 óta ugyanazzal a gyártási technológiával készíti a vakcinákat, ezekkel beoltott ember pedig még nem halt meg influenzában - reagált az elmúlt hetekben a védőoltással kapcsolatban felmerült kétségekre Ócsai. A lehetséges szövődményekkel kapcsolatban elmondta: az utolsó tíz évben magyar védőoltás nem okozott maradandó károsodást. Helyi reakciók ugyan előfordultak 12 év alatti gyermekek esetében, ezek nagy része azonban a beadás hibája volt. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke ugyancsak a védőoltás szükségességét hangsúlyozta. Jelen pillanatban az influenzajárvány (beleértve a szezonálist és a H1N1-típusút is) lassan közelít az ország felé. Hetente körülbelül tízezer ember betegszik meg, és biztonsággal kijelenthető, hogy 90 %-ukat a „hagyományos" influenza támadta meg. A héten rendeződik a vakcinahiány a patikákban - mondta Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, hozzátéve: a gyógyszertári készletek kimerülését az ukrajnai betegek nem várt megjelenése okozta. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet nem tudja egyedül kiszolgálni a közel 2400 gyógyszertárat az országban, ezért a területi ÁNTSZ-intézményeket is bevonták a folyamatba, a héten már ők látják el a patikákat a szükséges oltóanyaggal. Forrás: MROnline, NG Kulcsszavak H1N1-influenza, vakcina, védőoltás, WHO, Omninvest, járvány |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




