|
TARTALOM
3200 polgármester figyeli aggódva
MTI
Az önkormányzati érdekszövetségek nem sztrájkkal vagy tüntetéssel, hanem tárgyalóasztal mellett akarják meggyőzni a kormányzatot arról, hogy számos ponton elfogadhatatlan az új önkormányzati törvény tervezete – jelentette ki Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, Gödöllő polgármestere pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. A szövetség elnöke több országos érdekvédelmi szervezet vezetőjének jelenlétében úgy fogalmazott: 3200 polgármester figyeli aggódva, hogy mi fog történni az új önkormányzati törvény elfogadása után, mert a jelenlegi tervezet a kormány centralizációs törekvéseit, illetve egy egypólusú közigazgatási rendszer kiépítését rejti magában. "Többször is jeleztük aggodalmunkat, javaslatokat is tettünk, de ezt eddig alig vették figyelembe" - fűzte hozzá Gémesi György, aki az új törvény kritikus pontjai között említette a közoktatás, az egészségügy és a kistelepülési hivatalok átalakítását (ez utóbbiak estleges megszüntetését), valamint a járási hivatalok létrehozását. Kijelentette: a MÖSZ szerint a közoktatás államosítása elfogadhatatlan, mert az iskola a közösségek összetartó ereje, s az azok működtetésében mutatkozó bajok forrása nem a települési vezetők hozzá nem értése, hanem az igen alacsony állami normatíva. Az önkormányzati szövetség épp ezért választhatóvá tenné, hogy egy-egy település vissza akarja adni az iskoláját az államnak vagy sem. Gémesi György leszögezte, hogy a szervezet támogatja az egészségügy egységes rendszerben és egységes tulajdoni szerkezettel történő rendbetételét, mint ahogy a járási hivatalok kialakítását is, de ez utóbbi szerintük megvalósíthatatlan a rendelkezésre álló idő alatt. Véleménye szerint a polgármesterek zöme egyelőre nem látja, hogy mitől lenne olcsóbb és hatékonyabb az új önkormányzati rendszer, a centralizációs törekvésekkel pedig nem értenek egyet, ezért - mint mondta - a tervezet parlamenti tárgyalása során mindent elkövetnek a készülő jogszabály "felpuhításáért". Nánási Éva, a Jegyzők Országos Szövetségének (JOSZ) elnöke a sajtótájékoztatón aggodalmának adott hangot a kétezernél kevesebb lakosú települések önkormányzatainak tervezett összevonása miatt. Mint mondta, vélhetően 500 hivatal szűnhet meg, de azt senki sem tudja, hogy az összevonások, illetve a járási hivatalok létrejötte miatt milyen "köztisztviselői mozgásokkal" kell majd számolni. "A bürokrácia csökkentése nem azonos a létszámcsökkentéssel" – jegyezte meg, arra utalva, hogy a helyi önkormányzatoknál jelenleg dolgozó szakemberek egy része akár fölöslegessé is válhat, holott például ma sem a jegyzőkön múlik, hogy egy-egy ügy elintézéséhez olykor tizenhatféle igazolást kell benyújtaniuk a polgároknak. A jegyzői szövetség elnöke a szervezet nevében jelezte: kétségei vannak a tekintetben, hogy az összevonásra ítélt kis hivatalok mennyire hajlandók együttműködni, s szerinte az önkormányzatok és a járási hivatalok közötti feladatmegosztásban is sok még a homályos pont. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke úgy fogalmazott: félő, hogy a bankszektor nem fogja finanszírozni az önkormányzatokat 2012-től, ha nem látja világosan az "új felállást", illetve ha nem válik nyilvánvalóvá, melyik önkormányzat hogyan gazdálkodik. Mivel a TÖOSZ birtokában van ez utóbbi ismereteknek, a szövetség kész segíteni az átmenetet – közölte Schmidt Jenő. Szabó Gellért, a Faluszövetség elnöke a falvak és a városok közötti különbségtétel, illetve a falusi rendszer "szétoperálása" ellen emelt szót. Közölte, hogy a kistelepülések polgármesterei rendkívül indulatosak, mert szerintük az állam félreállítani készül a kétezernél kevesebb lakosú falvak polgárait. A Faluszövetség elnöke "skizoidnak" nevezte a hivatalok átszervezését követő állapotot, s magyarázatként hozzátette: az érintett családok nem tudják majd, mit intézhetnek helyben és mit másutt, miközben lehet, hogy különböző korú gyermekeiket különböző iskolákba kell majd hordaniuk. MTI |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





