TARTALOM

 VISSZA

 


A miniszter szerint betartja a kormány a megállapodást




 

A kórházszövetségekkel október elején kötött megállapodásban foglaltaknak megfelelően cselekedett és cselekszik a kormányzat - hangoztatta keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz szakpolitikusa által a nap folyamán elmondottakra reagálva Székely Tamás egészségügyi miniszter.

Nem tartaná korrekt megoldásnak, hogy az egyik tárgyalás emlékeztetőjének olyan passzusát kérik számon rajtuk, ami végül nem került be az egyezségbe, hiszen ha az érdekképviseletek idei kifizetést akarnak, akkor - más feltételek mellett - arról is megállapodhattak volna a szaktárcával - mondta.

Keddi sajtótájékoztatóján Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa közölte: arra kérik a kormányt, még karácsony előtt fizesse ki az egészségügyi intézményeknek azt a plusz 6 milliárd forintot, amely ahhoz kell, hogy az ünnepek alatt is működőképes maradjon a magyar egészségügy.

Az ügyben egy hete fordult a szaktárcához a kórházszövetség - közölte Székely Tamás, a levélben foglaltakat úgy idézve fel, hogy a szervezet "bár tudja, hogy nem azt tartalmazza a megállapodásunk, mégis arra kér, hogy decemberben fizessük ki nekik azt a 6 milliárd forintot, hogy ebből ők még idén felhasználni tudjanak".

Székely Tamás szerint beemelik az idei finanszírozási rendeletbe ezt a tételt, és december 28-án az OEP kiutalja az intézményeknek a 6 milliárd forintot, így az a megállapodásban rögzítettek szerint január első munkanapján hozzáférhetővé válik.

Forrás: MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


<b>A miniszter szerint betartja a kormány a megállapodást</b>