Hírvilág- <b>Egészségügy - újabb átalakítás?</b>

TARTALOM

Egészségügy - újabb átalakítás?

Hosszú egyeztetés, sztrájkfenyegetés és kínkeserves tárgyalások után október 9-én az egészségügy szakmai szervezeteinek és a kormánynak sikerült megállapodnia a gyógyítás jövő évi finanszírozásáról.

A magyar egészségügy eszerint az eredetileg tervezettnél 25,5 milliárddal biztosan több forráshoz jut, amelynek nagy részét a kormányzat nem túl elegánsan már a jövő évi költségvetés terhére ígérte be.

A két oldal képviselői a konkrét pénzösszegek mellett néhány szakmai kérdésben is dűlőre jutottak a kórházi volumenkorlát visszaállításáról, illetve a szakrendelők pontrendszerének módosításáról. A megegyezés azonban csak a túlélésre, a következő év átvészelésére lehet elég, az ágazat finanszírozása továbbra sem megoldott, komoly szakpolitikai vitákra esély sem mutatkozik, sőt az elmúlt évek egészségpolitikai tapasztalatai gyakorlatilag tabuvá tették a legfontosabb kérdéseket.

Közhely, hogy a magyar egészségügy alulfinanszírozott, mint ahogy az is, hogy hazánk polgárainak egészségi állapota elmarad az európai átlagtól. Természetesen a kép ennél differenciáltabb, hiszen például a visegrádi országokhoz képest GDP-arányosan nem költ keveset a magyar állam az ágazatra, azonban tény: a három évvel ezelőtt kiadott "Zöld Könyv" által tárgyalt problémák nagy részére azóta sem született megoldás. A szervezeti, vagy finanszírozási reformot emlegetni azonban jelenleg valóságos szentségtörés a politikában, hiszen a választópolgárok 2008-ban úgy határoztak, nem akarnak fizetni sem napidíjat, sem vizitdíjat és nem akarnak magántőkét látni a biztosítási és a szolgáltatói oldalon sem. A jelenlegi egyezkedés is jól mutatja, hogy a problémák ettől még nem szűntek meg sem az ellátás, sem a finanszírozás kérdéseiben, sőt a gazdasági krízis következtében még inkább sokasodtak.

A magyar társadalom elöregedő, rendkívül magas az inaktívak száma, ráadásul a válság miatt a járulékfizető munkavállalók és munkáltatók aránya tovább csökken, mint ahogy az Egészségbiztosítási Alap másik fő tételét jelentő központi költségvetési hozzájárulása is, hiszen az állam maga is kevesebb bevételhez jut. A baloldal egészségügyi reformtervei kudarcot vallottak. A bukás okai nem csak a szakmai hiányosságok, hanem szakpolitikai kérdések öncélú átpolitizálásában és álságos alkotmányos gyakorlatban is keresendők. Nevezetesen, hogy a népszavazás sokkal inkább szólt a hitelét vesztett kormányfő megbüntetéséről, mint józan politikai döntésről. Igencsak vitatható volt az Alkotmánybíróság azon döntése is, hogy a kiegészítő hozzájárulásoknak semmi köze a központi költségvetéshez. Ezt a kudarcot terhelte tovább a Hospinvest-ügy, amely azt bizonyította a közvélemény számára, hogy a magántőke bevonása az eddig állami monopóliumként kezelt szolgáltatási területeken csak negatív következményekkel járhat. Az önmagát válságkezelőnek tituláló, egy éves megbízatással rendelkező Bajnai-kormány már nem is vállalkozott semmilyen strukturális változtatásra, csupán szűkre szabott költségvetési keretek között a rendszer minimális működési forrásainak előteremtését tűzte ki célul.

A kormányra készülő legnagyobb ellenzéki párt sem mond sokkal többet annál, mint hogy több pénz járna az intézményeknek, orvosoknak, nővéreknek és minőségi ellátás a betegeknek. Pedig - amennyiben a finanszírozhatóság, hozzáférés, minőség egyenlő fontosságára épülő egészségügyi rendszert szeretnék megtartani - elkerülhetetlennek tűnik az ágazat jobboldali reformkísérlete. A jelenlegi szolidaritási elv fenntartása esetén az ellátás minőségének javítása érdekében, bármilyen kormányzat három dolgot tehet: növeli bevételeit, csökkenti kiadásait, vagy hatékonyabban használja fel a rendelkezésre álló forrásait.

Lehetőségeiket azonban nemcsak a gazdasági realitások határolják be, kormányra kerülve könnyen ellentmondásba kerülhetnek ellenzékben képviselt elveikkel is. A bevételi oldal növekedésének érdekében a járulékterhek emelése teljes kizárt, hiszen a párt évek óta adó- és járulékcsökkentést hirdet a gazdasági problémák megoldásának receptjeként. Az ún. "co-payment" intézményének megteremtésére még ennyi esély sincs, hiszen 2008-ban éppen ezeknek a kiegészítő hozzájárulásoknak népszavazáson történő elutasítása teremtette meg az "új többséget". Ilyen fizetési kötelezettségnek az emlegetése tabu a jobboldalon.

Marad tehát a járulékfizetők számának olyan drasztikus mértékű növelése, amely nemcsak ellensúlyozza a hozzájárulás mértékének csökkenését, hanem többletbevételhez juttatja az ágazatot. Erről azonban már prominens fideszes gazdaságpolitikusok is egyre óvatosabban nyilatkoznak. Kiadási oldalon a kapacitáscsökkentés, illetve a szolgáltatási csomagok csökkentése ugyancsak megvalósíthatatlannak tűnik, hiszen a párt 2007-es "Erős Magyarország" programja a háziorvosi és kórházi hálózat erősítését, az egészségügyi dolgozók béremelését célozza, a szolgáltatási csomagok terén pedig mindössze a kiegészítő biztosítások lehetőségét veti fel. A harmadik lehetőség, a meglévő források hatékonyabb felhasználására mutatkozhat némi lehetőség. Ezen a területen számos olyan kérdés van, amelyek ésszerűbb megoldása érdemi előrelépést jelentene. A teljesség igénye nélkül: az egészségmegőrzés területén tett lépések, illetve a háziorvosi praxisok számának növelése, valamint a praxishoz jutás feltételeinek megkönnyítése tehermentesítheti a szakrendelőket, illetve áttételesen a kórházakat is. Érdemes lenne átgondolni a finanszírozási rendszer azon elemeit is, amelyek manapság gyakran trükközésre kényszerítik a kórházakat. Meg kell találni az eszközöket a Nyugat-Európába áramló orvosok és nővérek megtartására és ugyanígy a gyógyszerár-támogatás rendszerében is vannak lehetőségek a változtatásra.

Választ kellene adni arra a kérdésre, hogyan tartható fenn a nemzeti kockázatközösség és a teljes körű ingyenes ellátás úgy, hogy az elöregedő társadalomban folyamatosan csökken a járulékfizetők száma. Ezért a biztosítási oldalon és az intézmények hatékony gazdálkodásának elősegítése érdekében egy jobboldali kormány előbb-utóbb kénytelen lesz hozzányúlni az önmaga által tabuvá tett kérdésekhez. Az egészségügy igenis üzlet, ma is, reformok nélkül is: a gyógyszeripari cégek tevékenységétől, a magánrendeléseken át az orvosi informatikáig, vagyis a magántőke bevonása nem jár feltétlenül együtt a Hospinvesthez hasonló botrányos kudarcokkal. A kormányzat sokat tehet azért, hogy K+F szektor, az egészségipar, vagy a gyógyszerpiac hazai szereplői nem csak versenyképes termékeket, szolgáltatásokat állítsanak elő, hanem munkahelyeket teremtsenek, vagy akár nemzetközi piacra is kilépjenek.

Idén - úgy tűnik - egyetlen kórházban sem lesz éhségsztrájk, egyetlen intézmény ellen sem indul csődeljárás, bár sokuk komoly adósságokkal küzd. Vajon jövőre is így lesz ez? 2010-ben parlamenti választásokat tartanak hazánkban, az egészségügy minden bizonnyal kampánytéma lesz, és a kormányzásra készülő erőkkel könnyen előfordulhat, hogy a 2006-ban győztes koalícióhoz hasonlóan nem lesz képes semmilyen szerkezeti átalakítást végrehajtani az ágazatban hitelvesztés nélkül. Ennek érdekében ezeket a szakmai vitákat lehetőség szerint minél messzebb kellene vinni a politikai erőtértől, elkerülendő, hogy hisztérikus közéleti viták, fekete-fehérre egyszerűsített döntések határozzák meg a jövőt. Ezt ráadásul egy olyan pártnak kell megtennie, amely maga is tulajdonképpen így kovácsolt politikai tőkét. Reménykedésre adhat viszont okot, hogy a jobboldal tanulhat a baloldali egészségügyi reform kudarcaiból, a több-biztosítós rendszertől a Hospinvest-botrány tanulságáig. Kérdés persze, hogy megvan-e a politikai bátorság és akarat az érdemi változtatáshoz.

Forrás: Hírextra

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Extra tartalom: