|
TARTALOM
Elmulasztott lehetőségek a colorectalis rák kimutatására Az újonnan diagnosztizált colorectalis rákban szenvedő betegek egyharmadában már korábban jelentkeztek a kivizsgálást indokoló gyanújelek, leggyakrabban tisztázatlan vashiányos anaemia és a székletben talált okkult vér, állapították meg kutatók az Amerikai Egyesült Államokban. Gyakran hallunk arról, hogy kolonoszkópiával nem mindig sikerül kimutatni a colorectalis carcinomát, de a daganat kimutatását elmulasztjuk azzal is, ha nem utaljuk a beteget további kivizsgálásra, amikor az indokolt lenne. Az ilyen elmulasztott lehetőségeket tanulmányozták egyik regionális központ kutatói 551, újonnan diagnosztizált colorectalis rákban szenvedő beteg korábbi orvosi dokumentációjának retrospektív áttekintésével. Két szakember egymástól függetlenül áttekintette a betegek egészségügyi ellátásával kapcsolatos események elektronikus dokumentációit, és azt keresték, hogy már korábban mutatkoztak-e olyan klinikai jelek, amelyek indokolták volna a kivizsgálást, amely magában foglalja a kolonoszkópia elvégzését. A szakemberek eredményeinek összevetése és a konszenzus kialakítása után azt állapították meg, hogy az értékelhető betegek 31,4%-ában legalább egy (átlagosan négy!) alkalommal elmulasztották a colorectalis carcinoma irányában végzendő kivizsgálást. A leggyakrabban a következő klinikai jelek esetében nem kezdeményeztek megfelelő kivizsgálást: – ismeretlen eredetű vashiányos anaemia – a székletben okkult vér jelenléte – a székletben látható mennyiségű vér A colorectalis rák kivizsgálásának elmulasztása gyakrabban fordult elő a 75 évesnél idősebb, a fekete bőrű, a pangásos szívelégtelenségben szenvedő és a coronariabetegségben szenvedő betegek esetében. A kivizsgálás elmulasztásának kockázatát csökkentette, ha flexibilis szigmoidoszkópiával kóros elváltozást találtak, illetve ha valamilyen képalkotó vizsgálat colorectalis carcinoma szempontjából gyanús elváltozást mutatott. A legtöbb esetben családorvos vagy szakvizsga előtt álló orvos volt az, aki elmulasztotta a kivizsgálás elkezdését vagy a beteg kivizsgálásra való beutalását. A tisztázatlan eredetű vashiányos anaemia és a székletben talált vér középkorú és idős betegek esetében a colorectalis rák irányában végzett kivizsgálást indokolja. Ez a vizsgálat számszerűen is mutatja, hogy hány beteg daganatát lehetett volna korábban, jobb eséllyel gyógyítható állapotban kimutatni, ha a fenti irányelvet figyelembe veszik. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Am J Gastroenterol 2009 Oct; 104:2543. Kapcsolódó anyagok: A colorectalis carcinoma egylépcsős, kolonoszkópos szűrési módja A Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium módszertani ajánlása. LAM 2008;18(8-9) A képalkotó vizsgálómódszerek szerepe a colorectalis daganatok ellátásában. Magyar Radiológia 2009;83(3) A kevesebb néha több - új rákszűrési irányelvek Kulcsszavak colorectalis rák, kivizsgálás elmulasztása, kolonoszkópia, vashiányos anaemia, vér a székletben |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




