|
TARTALOM
Kábítószerügy a média fogságában Buda Béla professzor a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezetei részére tartott előadásában felvázolta a drogprevenció társadalmi kommunikációjában felmerülő jelentősebb problémákat. Az előadó kiemelte, hogy nemcsak a drogprevencióval kapcsolatos pozitív médiaüzenetek a fontosak, hanem számításba kell venni a témában a média saját reflexióit, interferációit, híreit, amelyek öntörvényűek, az események és a politikai, közéleti közhangulat hatására keletkeznek. Röviden ecsetelte a média öntörvényű viselkedését: a drogtéma előre nem látható események hatására a figyelem középpontjába kerül, majd hasonló hirtelenséggel kikerül onnan. További nehézséget jelent, hogy Magyarországon a drogkérdést átjárja a politika, nem nyugszik szakmai alapokon sem a konzervatív, sem a liberális megközelítés, hanem a változó politikai frontvonalak mentén sztereotípiákkal operál. Ennek megfelelően a képzett sorstárs segítők pozitív szerepéről vagy a plázalátogató fiatalok drogfogyasztási szokásairól viszonylag kevés szó esik a médiában. Az integrált szemléletű előadás során szó esett az érintett személyek (kábítószerfogyasztó, illetve családtagja, tanárai) bonyolult pszichodinamikájáról is: a családtagok hárításáról vagy éppenséggel a szükségtelen medikalizáció, patologizálás folyamatairól, illetve a kriminalizált betegekre jellemző elzárkózó önvédelmi mechanizmusról. A drogprevenció munkáját tovább nehezíti, hogy az intézmények kommunikációs stratégiája - megfelelő szakember hiányában - sokszor nélkülözi a professzionális megközelítést és tervezést, valamint, hogy Magyarországon még nem születtek adekvát a drogprevenciós kommunikációt értékelő médiakutatások, amelyek a drogszakemberek munkáját és hipotéziseit monitoroznák, értékelnék. Buda méltatta Rácz József addiktológus kutatásait valamint Szapu Magdolna A zűrkorszak gyermekei című írását, amely kvalitatív módon „közelről” vizsgálja a fiatalok szokásait, szemben a most divatos kvantitatív vizsgálatokkal. Az előadás végén külön egységben ismertette a szociális marketing alapszabályait is, mert a drogmegelőzésben, drogellenes országos és helyi médiamunkában ezek az irányadók. A kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy a negatív, elrettentő üzenetek bizonyítottan alacsony hatásfokúak a drogkérdés kommunikációjában, és a jövőben a megfelelően kidolgozott pozitív multiplikálódó társadalmi üzenetek mellett, feltehetően a „véleményvezérek”, a fiatalok számára mérvadó referenciaszemélyek mentén, valamint a tömegkommunikáció szabályszerűségei alapján kidolgozott drogprevenciós stratégiák vezethetnek eredményre. Elitmed.hu, Brys Zoltán Kapcsolódó anyagaink: Újdonságok és kihívások a drogfüggőség kezelésében A drogproblémák ellátása Magyarországon A kábítószerek hatása a cardiovascularis rendszerre Drogot tartalmazó idegen testek kimutatása Drogprevenció |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





