TARTALOM

 VISSZA

 


„Világnépszámlálás”: hányan élnek a Földön 2050-ben?




 


„Világnépszámlálásba” fogott az amerikai népesség-nyilvántartó iroda, amely szerint 2050-re India lesz a legnépesebb állam, már 2025-ben lehagyva Kínát.

A Time magazin cikke szerint Kína mögött az Egyesült Államok marad jelenlegi, azaz harmadik helyén, a 2010-es 308 millióról 423 milliósra dagadó lakossággal. A csökkenő születési ráta a világ gazdaságilag és politikailag legbefolyásosabb országaihoz tartozó Japán és Oroszország esetében azt jelenti, hogy a két nagyhatalom jelenlegi kilencedik, illetve 10. helyéről a 16. és a 17. helyre csúszik vissza.

A legnagyobb változás, amit látunk, a születési ráta csökkenése olyan országokban mint Kína - fogalmazott Loraine West, az amerikai iroda nemzetközi adatbázisával foglalkozó szakembere. Amellett, hogy a kínai népességrobbanás végre lelassul, Nyugat-Európában - legalábbis a régió néhány országában, így Olaszországban és Spanyolországban - növekedni kezd a régóta hanyatló születésszám. Az olasz statisztikai hivatal rámutatott, a lakosság növekedése nagyrészt a bevándorlóknak köszönhető.

Jelentős népességnövekedésre számíthat Nigéria és Etiópia. Előbbi jelenleg 166 milliós lakosú, de 2050-re 402 milliósra hízhat. Etiópia népessége 91 millióról 278 milliósra duzzadhat, ezzel bekerül a bolygó tíz legnépesebb országai közé.

Az ENSZ szerint bár csak a föld lakosságának 18 százaléka él úgynevezett magas termékenységi rátájú országokban, azaz olyan helyeken, ahol a nőknek több mint 1,5 lánygyerekük van az átlag szerint, a legtöbb ilyen ország Afrikában van. Szakemberek ezért arra számítanak, hogy a kontinens jelentős népességnövekedésre számíthat az elkövetkező évtizedekben, ez azonban gondot okozhat az ellátásban.

Bár az Egyesült Államok a számokat tekintve kiegyensúlyozott évtizedekre számíthat 2050-ig, az ország képe nagy változásokon mehet keresztül. A hivatal épp a múlt héten közölte, hogy a két év alatti amerikai gyerekek több mint fele etnikai kisebbségekhez tartozik.

A legkedvezőtlenebb változásokra az orosz társadalom számíthat. Oroszország 1992 óta küzd demográfiai nehézségekkel, az amerikai népesség-nyilvántartási hivatal a lakosság további fogyatkozására számít, a jelenlegi 139 millióról az évszázad közepére 109 millióra apadhat a világ egyik legnagyobb területű országának lélekszáma. Ez 21 százalékos csökkenés, nagyobb mint, amit a II. világháborúban el kellett szenvednie. Sok országhoz hasonlóan alacsony a születési ráta, de az országot az alacsony várható élettartam is sújtja. A férfiaknak mindössze 62 évet jósol jelenleg az Egészségügyi Világszervezet. Japánban ezzel szemben 80 éves korra számíthatnak a férfiak, 86 évesre a nők.

A hivatal becslései szerint 2050-re 9,4 milliárd ember lesz a földön.

2011. 07. 04.

Forrás: MTI

Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2009;19(08-09) Az idősödés néhány demográfiai, közgazdasági és társadalombiztosítási összefüggése





Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


„Világnépszámlálás”: hányan élnek a Földön 2050-ben?