|
TARTALOM
A bérfejlesztésből kihagyták a háziorvosokat Az MSZP szerint az egészségügy egyik legnagyobb problémája a bérrendezés, illetve az elmaradt bérek. Havas Szófia, az MSZP fővárosi frakciójának tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, az sem segítette elő a humánpolitikai problémák rendezését, hogy tavaly év végén törvénymódosítással katasztrófahelyzetben bárhol szolgáltba állíthatók lettek az orvosok, és az sem, hogy a korábban megígért, de azóta végre nem hajtott bérfejlesztésből a háziorvosokat kihagyták. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy rohamosan fogy az idő, és egyre kevesebb ember hiszi el, hogy lesz bérfejlesztés, hogy megújulhatnak az intézmények, és a Semmelweis terv is "csak álom marad". Megjegyezte, hogy a rezidensek által letétbe helyezett 2.500 felmondólevél "ketyeg" és március elején lejár a határidő. Havas Szófia kitért arra is, hogy senki nem tudja, milyen forrásból fogják kompenzálni a csökkenő béreket, holott a fiatal szakdolgozók 13-14 százalékkal kevesebbet keresnek. Hozzátette: az egészségügy bérrendezéséhez 100 milliárd forintra lenne szükség, de ismerve az ország helyzetét, és az IMF elvárásait, a probléma megoldására nincs sok esély. MTI |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




