|
TARTALOM
A béta-blokkolók hasznosak a légúti betegeknek is A szívbetegségben bevett béta-blokkolókat előnyösnek találták a krónikus légúti betegségekben szenvedők kezelésében a Dundee-i Egyetem munkatársai. A British Medical Journal oldalain közölt tanulmány fókuszában a krónikus légúti betegségek kezelése volt. Ez a csoport olyan betegségeket foglal magába, mint az idült hörghurut, és a tüdőtágulat. A kutatók megállapították, hogy a béta-blokkolók csökkentik a halálozási arányt, a kórházi ellátás szükségességét, és a betegség fellángolását olyan betegekben, akik már használták a szokásos inhaláns gyógyszereket. A béta-blokkolókat régóta sikerrel alkalmazzák a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőkön, azonban használatát eddig kerülték krónikus légúti betegek esetén annak esetleges légzésre gyakorolt mellékhatása miatt. Azonban jelen kutatás bebizonyította, hogy a szer ilyen nem kívánt mellékhatást nem okoz, sőt, a hagyományos spray-k mellett alkalmazva igen pozitív hatással rendelkezik. A vizsgálatot vezető Brian Lipworth professzor és több más intézményből kikerülő munkatársai rávilágítanak, hogy a vizsgált szer nemcsak olcsó, de mivel más betegségekben használják, könnyen elérhető. Mindazonáltal a kutatók még nem tartanak ott, hogy egyedül krónikus légúti betegségekre tiszta szívvel ajánlják a szert, azonban annak sem látják akadályát, hogy a krónikus légúti betegség kizáró tényező legyen a béta-blokkoló alkalmazásában, amennyiben más javallat fennáll. A kutatók a vizsgálatot mintegy 6 ezer krónikus légúti betegségben szenvedő egyén bevonásával végezték. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2010;20(08) Modern béta-blokkoló kezelés a kardiológus szemével LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2006;16(12)Súlyos, terápiarezisztens asthma bronchialea |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





