|
TARTALOM
A boldogság kulcsa A gazdasági növekedés nem jár feltétlenül együtt a kiegyensúlyozottabb élettel – bizonyosodott be egy 37 országra kiterjedő vizsgálat során. Egy új tanulmány szerint nem leszünk szükségszerűen boldogabbak attól, ha több lesz a pénzünk. A kutatók 37 ország gazdaság növekedését vizsgálták átlagosan 22 évig. Figyeltek gazdag és szegény országokat, olyanokat, ahol nemrég még kommunizmus volt és olyanokat is, ahol mindig is kapitalizmus uralkodott. Az eredmény vitatkozik „azzal az elterjedt nézettel, miszerint a boldogság és a vagyon között hosszú távú, pozitív kapcsolat lenne. Valójában nincs” – mondja Richard Easterlin, a Dél-kaliforniai Egyetem gazdasági professzora, akik a kutatást vezette. - Némelyik országban hirtelen nagyarányú gazdasági növekedés ment végbe, miközben minden várakozással ellentétben nem változott a népességük közérzete” –teszi hozzá. Példának Chilét, Kínát és Dél-Koreát említi Easterlin. Annak ellenére, hogy ezekben az országokban 20 év alatt megduplázódott az egy főre jutó bevétel, a népesség elégedettsége még csökkent is egy kicsit. „Hogy mit jelent ez? Mi a boldogság kulcsa, ha nem a gazdasági növekedés? Több figyelmet kell szentelnünk az olyan, az egyén életét közvetlenül befolyásoló tényezőknek, mint az egészség és a családi élet, mert ezek fontosabbak az anyagiaknál. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Ha a társas lény boldog Boldogság, egészség és a szociális hálózat |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




