|
TARTALOM
A bőrdaganatok aggasztó gyakorisága „Mielőtt bőrét a Napnak mutatja meg, mutassa meg bőrgyógyászának is!” – tűzte zászlajára jelmondatát a Magyar Dermatológiai Társulat. A 2006 óta minden évben megrendezett Melanoma Nap keretében a társulat immáron ötödik alkalommal szervezete meg prevenciós bőrgyógyászati vizsgálatait az ország számos városában. Hogy ne csak a szezonális bőrvédelem jelentőségét, hanem a folyamatos odafigyelést is a középpontba állítsák, a mai nap során - több európai ország példáját követve - hazánkban számos helyszínen tartottak ingyenes bőrgyógyászati szűrővizsgálatot. A szakorvosok május 3-án is arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a melanoma kialakulásában nagy szerepet játszó öröklött tulajdonságok, mint a világos bőr, a nagyszámú anyajegy vagy a családban előforduló melanoma mellett a megváltozott életmódból származó rizikófaktoroknak is jelentős szerepe van a bőrdaganatok e fajtájának kifejlődésében. Az életstílus kockázatnövelő voltát jól szemlélteti az az adat, miszerint a 20-as és 30-as éveikben járó nők – akik egyértelműen más ütemben élik mindennapjaikat, mint akár egy generációval idősebb társaik tették - körében a leggyakoribb haláloknak a melanoma számít. A kezdeményezéssel a társulat célja elsősorban a lakosság figyelmének felhívása volt a melanoma megelőzésére, a bőr fokozott védelmére. A dermatológusok kardinális fontosságúnak tartják, hogy az emberek ne csupán évente egy alkalommal szenteljenek figyelmet bőrüknek, hanem mind a 365 napon tegyenek annak épsége megóvásáért. Hiszen a melanoma gyógyítható betegség, ha idejében felismerik és megkezdik a kezelését. A melanoma a beteg számára könnyen felfedezhető elváltozás. Azonban az egyszerű észrevehetőség és jó gyógyíthatóság ne tévesszen meg senkit sem, a melanoma komoly, nagy mortalitású betegség, amely megelőzésére igenis oda kell figyelni. A helyes életmód, az erős napfénytől és más sugárzástól (pl. szolárium) való tartózkodás, valamint a rendszeres önvizsgálat és kontroll lényegesen megkönnyíti a daganat prevencióját. A festéksejtekből kiinduló melanoma évről-évre elterjedtebb betegségnek számít, a diagnosztizált esetek száma minden egyes esztendőben 3%-kal növekszik. A jelenlegi állapot komolyságát jelzi, hogy a bőrdaganatok ezen fajtájának gyakorisága az elmúlt két évtized során duplájára emelkedett. Mára odáig fajult a helyzet, hogy minden hetvenedik emberben kialakul a rosszindulatú betegség, és amennyiben a jelenlegi tendencia tovább folytatódik, pozitív irányú változás a jövőben sem várható. A Magyar Dermatológiai Társulat – éppen a melanoma aggasztó térhódítását figyelembe véve – ebben az évben még nagyobb erőfeszítéseket tesz a betegség leküzdésére. A bőrgyógyász szakemberek az Országos Melanoma Nap keretében az ország több helyszínén ingyenes tanácsadással várták az érdeklődőket, elsősorban a megelőzéssel – ezen belül a korszerű fényvédelemről szóló módszerekkel – kapcsolatban. Mivel a bőrrák e formája különösen az anyajegyes bőrfelületet veszélyezteti, ezért a jobb felvilágosítás, valamint a hatékonyabb prevenció érdekében a szakorvosok anyajegy-tanácsadással is a látogatók rendelkezésére álltak elitmed |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




