TARTALOM

 VISSZA

 


Az úgynevezett Chips adó 15-22 milliárd forint bevételt hoz majd


MTI

 

A túlzott államháztartási hiány megszüntetésének érdekében hozott intézkedésekről készített jelentést a kormány az EU Tanácsának és a Európai Bizottságnak, amelyben rögzíti egyebek mellett, hogy véglegesen törölte a 250 milliárd forint összegű stabilitási tartalékot - került fel a kormany.hu hivatalos weboldalra.

A közlemény rögzíti: a tanácsi ajánlás Magyarország számára 2011-re tűzte ki a túlzott hiány megszüntetésének határidejét.
Mivel a nyugdíjrendszer reformja keretében a korábbi magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka visszalépett az állami nyugdíjpillérbe, a pénztárakban eddig felhalmozott vagyonuk átutalása többletet eredményez az államháztartás egyenlegében.

A jelenlegi évközi jelentés célja, hogy bemutassa a konvergenciaprogram áprilisi benyújtása óta eltelt időben a Széll Kálmán Terv megjelölt területein hozott döntéseket és jogalkotási aktusokat, valamint a konvergenciaprogramban ismertetett további egyenlegjavító intézkedések előrehaladását, ezenkívül a pénzügyi stabilitási kockázatok csökkentése érdekében a devizahitellel rendelkező háztartások terheinek könnyítését szolgáló Otthonvédelmi Akciótervet.

A jelentés szerint 2011 júniusában a kormány a 250 milliárd forint összegű stabilitási tartalék végleges törléséről döntött.
A kabinet július 25-i ülésén tárgyalta meg, majd nyújtotta be Európai Bizottságnak és a Tanácsnak a gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa által 2009. július 7-én a túlzott hiány eljárás keretében kiadott ajánlás megvalósítása érdekében hozott intézkedésekről szóló jelentését.

A bevételnövelő intézkedések közül a jövedéki adó emelését és a népegészségügyi adó bevezetését említi a jelentés. Az új népegészségügyi termékadó azon termékek forgalmazását terheli, amelyek fogyasztása bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordoz. E tekintetben egészségkockázati tényezőt jelent a termékek jelentős cukor-, illetve sótartalma, továbbá bizonyos magas cukortartalmú termékek koffeintartalma. A bevezetés várható költségvetési hatása 15-22 milliárd forint.

A jelentés elemzi az államadósság helyzetét és annak csökkentésére tett lépést. Eszerint a kormányzati szektor bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2010 végén 21.749 milliárd forint, a GDP 80,2 százaléka volt. 2011 első negyedévének végén az államadósság 22.458 milliárd forint, a 2011. első negyedévével záruló év GDP-jéhez viszonyítva 81,9 százalék volt. A második negyedévben a korábbi magán-nyugdíjpénztári tagok vagyonának átutalását követően 1.345 milliárd forint névértékű államkötvény bevonásra került, ami egy lépésben közel 5 százalékponttal csökkentette az adósságrátát.



MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


Az úgynevezett Chips adó 15-22 milliárd forint bevételt hoz majd