TARTALOM

 VISSZA

 


A diabetes előrejelzése egy pontszám alapján?




 

A kockázati pontszámok és az azok alapján számított kockázatok csaknem kultikus jelentőségre tettek szert, sőt sok állapot esetében komoly gyakorlati hasznuk is van.

Most a diabetest is a pontszám alapján előre jelezhető betegségek sorába kívánták állítani Amerikai Egyesült Államok-beli kutatók.


A kockázat ismeretének kézen fekvő előnye lenne, hogy lehetőséget nyújt a megelőzési intézkedések szempontjából kiemelten megcélzandó, nagy kockázatú betegek felismerésére és a prevenció tényleg időben való elkezdésére.

Ehhez majdnem 13 ezer felnőttet követtek prospektíven 10 évig, és a vizsgálat kezdetén felmért paraméterek és a vizsgálat végére fellépő cukorbetegség eseteinek összevetése alapján rögtön két pontrendszert is kidolgoztak, egy egyszerűsített és egy részletesebb rendszert.

Az egyszerűsített pontrendszerben a következőkért járnak „fekete” pontok:
– a családi anamnézisben szereplő diabetes,
– a hypertonia,
– a sötét bőrszín,
– az életkor (>55 év),
– az anamnézisben szereplő dohányzás,
– a nagy derékkörfogat,
– az alacsony testmagasság,
– a magas nyugalmi szívfrekvencia.

A részletes pontrendszerben ezeken kívül rosszpontot jelentenek a következők is:
– az alkoholabsztinencia,
– egyes laboreredmények (magas vércukor-, triglicerid- és húgysavszint, alacsony HDL-szint).

Az egyszerűsített pontrendszer szenzitivitása 69%-nak, specificitása 64%-nak adódott, az összetett rendszeré 74%-nak, illetve 71%-nak. Ez egészen jól hangzik, amíg ki nem számítjuk a pozitív prediktív értéket, amely azt jelzi, hogy a magas pontszámú alanyok mekkora aránya fog ténylegesen diabetesben megbetegedni, ez ugyanis még az 50%-ot sem éri el.

Az összetett pontrendszer szerint a legmagasabb kvintilisbe tartozó alanyok (az a 20%, akinek a legtöbb fekete pontja gyűlt össze) közül 46% betegedett meg diabetesben. Ez valószínűleg nem sokat segít a napi gyakorlatban…


Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid

Forrás: Ann Intern Med 2009 Jun 2; 150:741.


Kulcsszavak

diabetes, kockázati pontszám, prediktív érték

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább