TARTALOM

 VISSZA

 


A felnőttekhez hasonlóan dolgozzák fel a csecsemők a szavakat




 


A csecsemők túl fiatalok ahhoz, hogy beszéljenek, a beszédet megértik és agyuk a felnőttekéhez hasonlóan dolgozza fel a szavakat - ismertették a legújabb kutatások.

A Kalifornia Egyetem tudósainak kutatásai szerint a csecsemők a felnőttekéhez hasonló módon és sebességgel dolgozzák fel a verbális ingereket és információkat. Sőt, nemcsak feldolgozzák, de meg is értik a szavak jelentését. „A csecsemők a felnőttekéhez hasonló agyi mechanizmusok segítségével fogják fel a szavak értelmét. Ez a mentális adatbázis aztán később a felnőttkor eléréséig folyamatosan bővül" - nyilatkozta Katherine E. Travis, a kutatásban részt vett egyik tudós.

A kutatás során az egyetem munkatársai MEG-t (ez a vizsgálati módszer az agy neuronjai által kibocsátott apró mágneses mezőket méri) és MRI vizsgálatot alkalmaztak, hogy nem-invazív módon tudják megfigyelni a 12-18 hónapos csecsemők agyi aktivitását.
Az első kísérlet során a gyerekek szavakat hallgattak, majd olyan hangokat, amelyek a szavakéhoz hasonló akusztikai tulajdonságokkal rendelkeznek, de értelmetlenek. A második kísérletben megvizsgálták, képesek-e a csecsemők azonosítani a szavak értelmét.

Az eredmények szerint a gyerekek minden esetben meg tudják különböztetni az értelmes szavakat a zörejektől és értelmetlen beszédtől és a szavak értelmét is képesek felfogni. „Ez bizonyítja, hogy a szavak megértésére használt idegi folyamatok már a szavak első megtanulásakor is aktívak" - nyilatkozta Eric Halgren.

A kutatás részletes leírása az Oxford University Press kiadásában megjelenő Cerebral Cortex című szaklapban olvasható.

Forrás: Medipress



Kapcsolódó anyagok: A csecsemők érzik gondolatainkat



Különleges az anya hangja a csecsemőnek





Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Tovább


LSD alkalmazása alkoholizmusban

Az alkoholizmus kezelésében alkalmazott LSD hatékonysága...

Tovább


Családterápia és farmakoterápia

A Magyar Pszichiátriai Társaság XVII.-ik Vándorgyűlésén - előadása kapcsán - Frecska Edét a családterápia és farmakoterápia viszonyáról kérdeztük...

Tovább


Új utakon a fejlődéslélektan világában – konferenciabeszámoló

A csecsemők eseményfeldolgozása, előrejelzési mechanizmusa, a nyelv elsajátítása, a tárgyakhoz való viszony, a tudatelmélet és a becsületességhez való...

Tovább


A felnőttekhez hasonlóan dolgozzák fel a csecsemők a szavakat