TARTALOM

 VISSZA

 


A férfiak veszélyeztetettebbek a fogínysorvadásra




 


A hatékonyabb intézkedések és a kockázati becslések modellezésének érdekében Harlan Shiau és Mark Reynolds elkészítették az első, a krónikus periodontitis fejlődésének a nemek közötti különbségeket vizsgáló tanulmányt.

A szerzők a nemi különbözőség biológiai alapjaira, vagy az érzékenység különbözőségeire kerestek bizonyítékot férfiaknál és nőknél egyaránt. Kiderítették, hogy a nemi hormonok többféleképpen is hatással vannak a szájüregi gyulladásra az immunrendszeren keresztül. Eredményeik azt is mutatják, hogy a nemek közti eltérő kockázatoknak genetikai okai lehetnek.

„A gének eloszlásának nemi különbözősége, a nemi hormonokra a férfi és női szervezetben adott eltérő válasz mind szerepet játszhat a krónikus periodontitis nemek közötti eltéréseiben.” - mondta el Shiau. A jelenlegi vizsgálatukat megelőzően a kutatók áttekintették az eddig megjelent, a krónikus perodontitis előfordulásával foglalkozó tanulmányokat. Már ekkor megállapították, hogy a férfiaknál nagyobb a betegség kialakulásának kockázata, mint a nőknél, ezért keresték a lehetséges okokat.
Az eredmények a Journal of Periodontology folyóiratban olvashatóak.

Forrás: Medipress.


Kapcsolódó anyagok: A szájüregi elváltozások diagnosztikája




Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A férfiak veszélyeztetettebbek a fogínysorvadásra