|
TARTALOM
A folsav nem lassítja a vérrögök képződését Egy új klinikai kísérletből az derült ki, hogy a folsav kiegészítők nem feltétlenül lassítják idősebbek esetében a vérrögök képződését. Az elmúlt években sok tanulmány foglalkozott azzal, hogy a B-vitaminokkal megelőzhetők-e a szívproblémák és az agyvérzés. A reményt az a tény adta, hogy a B-vitaminok, különösen a folsav csökkenti a vérben a homocisztein nevű fehérje szintjét. Ha a homocisztein elszaporodik a vérben, az összefügg az artériák elzáródásával, a szívinfarktussal és az agyvérzéssel. Az érszűkületben szenvedő betegekkel végzett klinikai kísérletek azonban nem tudták bebizonyítani, hogy a B-vitaminok alkalmazása bármilyen előnnyel is járna. Ez a legutóbbi tanulmány, mely az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban jelent meg, azt vizsgálta, hogy a folsav vajon elejét veszi-e a magas homocisztein-szinttel rendelkező, de nem szívbeteg időseknél az érszűkületnek? Nem így történt. Három év alatt a naponta szedett folsav ugyan átlagosan 26 százalékkal csökkentette a homocisztein szintjét, de semmit sem változott a nyaki verőér belső falának vastagsága illetve az artériák merevsége, mely két jelenség az érszűkület egy-egy markere. Az eredmények „arra utalnak, hogy a folsav nem lassítja le a korai stádiumú szívbetegségek kialakulását” – mondta el Dr. Petra Verhoef szerző, aki a tanulmány ideje alatt a Wageningen Egyetemen dolgozott. A kutatók egyre inkább úgy vélik, hogy a homocisztein önmagában nem járul hozzá közvetlenül a szívbetegségekhez és az agyvérzéshez. Inkább arról lehet szó, hogy jelez egyfajta anyagcsere-problémát, ami a megbetegedést okozza, bár ezt a feltevést még tanulmányozzák. Verhoef munkatársaival 819 felnőttet választott ki véletlenszerűen az 50-70 éves korosztályból. Három éven át minden nap vagy 800 mikrogramm folsavat, vagy placebot kaptak. Ez a mennyiség kétszerese a felnőttek számára javasolt mennyiségnek. A kísérlet végeztével a kutatók nem találtak eltérést a két csoport között a nyaki verőér falának megvastagodásában, melyet non-invazív módszerrel, ultrahang segítségével vizsgáltak meg. Ugyanígy mérték fel az artéria merevségét, amiben szintén nem mutatkozott különbség. Verhoef szerint a tanulság az idősek számára az, hogy a megfelelő mennyiségű folsavat kiegyensúlyozott táplálkozással célszerű bevinniük. Ennek természetes formája, a folát megtalálható a zöld levelekben, mint a spenótban; a száraz babban és borsóban, a spárgában és a brokkoliban. Számos élelmiszert is dúsítanak ezzel a nyomelemmel. Az Egyesült Államokban például a gyártóktól elvárják, hogy folsavat adjanak a dúsított lisztekhez, kenyérfélékhez, gabonapelyhekhez, tésztafélékhez, és más gabonatermékekhez. A felnőtteknek napi 400 mikrogrammra van szükségük. „Minden korosztálynak meg kell győződnie arról, hogy eleget tesz az étkezési előírásoknak a folsavbevitel tekintetében is” – mondta Verhoef. Ha ez nem megoldható az élelmiszerek útján, akkor az idősebbek szedjenek multivitamin készítményeket. Ezekkel azonban nem előzhetők meg a szívbetegségek. Fontos, hogy az étrend általánosságban legyen egészséges, sóban és telített zsírsavakban szegény. Továbbá mozogjanak rendszeresen és ügyeljenek a testsúlyukra. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Hatásos a folsav a szívinfarktus megelőzésére |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




