TARTALOM

 VISSZA

 


A gének ki-, illetve bekapcsolásától függ a daganat agresszivitása


A gének ki-, illetve bekapcsolásától függ a daganat agresszivitása


 


Egy újfajta módszer segítségével jósolják meg a Memorial Sloan-Kettering Rákközpont kutatói, hogy melyik emlőrák fog szétterjedni a szervezetben és melyik nem.

A Science Translational Medicine március 23-i számában megjelent tanulmány azzal foglalkozik, miként lehet elkülöníteni egymástól az agresszív, és a kevésbé agresszív emlőrákokat. Dr. Timothy A. Chan és munkatársai szerint nem elég a kromoszómákban zajló változások feltérképezése, ugyanis a sejtek „epigenetikus mintázata” határozza meg azt, hogy melyik gén van bekapcsolt, melyik kikapcsolt állapotban. Az epigenetikus mintázatot olyan környezeti faktorok is képesek befolyásolni, mint az étrend, a stressz, a fennálló betegségek, illetve a környezet szennyezettségének mértéke.

A felfedezés a remények szerint új diagnosztikus és szűrőeszközök fejlesztéséhez vezethet, valamint befolyásolja a gyógyszerstratégiát is. Továbbá segíthet azonosíthatni azokat a tényezőket, melyek befolyásolják a daganatok kialakulását és azok viselkedését. A legtöbb daganatos beteg halálát nem az elsődleges daganat okozza, hanem inkább a kialakuló áttétek, emiatt a daganat agresszivitásának felismerése, és az esetleges áttétgátló kezelés alkalmazása igen nagy jelentőségű.

A nagy nemzetközi összefogásban végzett vizsgálat során a kutatók több altípusba tartozó (hormonpozitív, negatív, áttéteket képző, illetve nem képző) daganatokat gyűjtöttek, majd megvizsgálták a daganatok metilációs mintázatát. A gének egy fontos szabályozó funkciója a módosító hatású metiláció, mely végeredményben a ki- és bekapcsolást végzi. Ennek alapján az egyik csoport magas metilációs szintet mutatott, míg a másik alacsony szintet.

A magas metilációs szintű csoport genetikailag viszonylag stabilnak bizonyult, és ezek inkább hormonális pozitivitást mutattak. Ezzel szemben az alacsony metiláció mintegy fele-fele arányban tartalmazott hormonpozitív, és negatív daganatokat. Az eredményeket függetlenítve a hormonális állapottól, a magas metilációs állapot jobb várható kimenetellel járt, mint az alacsony.

A munkacsoport jelenleg azt kutatja, mi idézi elő ezeket a változásokat, melyeket az emlőn kívül még vastagbélrákban és egy speciális agydaganatban, glioblasztómában is vizsgálnak.


Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Lassítható az emlőrák növekedése egy forradalmi terápia segítségével




Az emlőrák korai felismeréséért




Magyar Radiológia - 2010; 84(1) Régnier: Vanitas - Egy emlőrákos nőt ábrázoló festmény különös története



Emlőrák: szűrés = túldiagnosztizálás



Emlőrák őssejteket gátló vegyület





Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A gének ki-, illetve bekapcsolásától függ a daganat agresszivitása