TARTALOM

 VISSZA

 


A gyógyszerkutatással kapcsolatos mítoszok eloszlatása




 

Donald Light egy online közleményben foglalkozik azzal a széles körben elterjedt nézettel, amely szerint a gyógyszerkutatást az USA gyárak uralják, szemben az európaiakkal. A cikk elemzi Henry Grabowski és Richard Wang 2006-ban közölt adatait, amelyek az 1982 és 1992, valamint 1993 és 2003 között felfedezett új gyógyszerekkel foglalkoznak.

Grabowski és Wang összefoglalása szerint produktivitás szempontjából az USA elhomályosította Európát. Ugyanakkor azonban Light a kutatási produktivitást vizsgálta, és azt találta, hogy az USA gyógyszergyárak a finanszírozáshoz képest sokkal kevesebb új gyógyszert hoztak forgalomba, mint Európa, vagy Japán. Tehát dollár, a dollárral összehasonlításban az európai kutató teamek sokkal produktívabbak voltak, mint az USA-beliek.

Továbbá, ha az új első osztályú entitásokat vizsgálunk, 1982 és 1992 között az európai produktivitás azonos volt az USA termelési eredményeivel, valamint a kutatási produktivitás 1993 és 2003 között Európában 30%-kal növekedett, míg az USA-ban, ugyanebben a periódusban 26%-kal csökkent.

Light kijelenti, hogy Grabowski és Wang cikkében számos elfogultság van az USA produktivitás javára. Ha, például nem zárták volna ki azokat az első osztályú új gyógyszereket, amelyeket Európában és Japánban hoztak forgalomba, de az USA-ban nem voltak kaphatók, akkor Európa produktivitása még magasabb lett volna. Light leszögezi, hogy az ipari és hivatalos jelentésekkel szemben az USA gyógyszerkutatási produktivitása soha sem szárnyalta túl Európáét.

A jelenlegi, az egészségügyi reformokkal kapcsolatos forró USA vita idején, különösen aktuális ez az analízis. Az USA gyógyszergyárak hosszú ideje azt állítják, hogy az új gyógyszerek magas ára a kutatás miatt indokolt. Light adatai azonban azt bizonyítják, hogy az európai gyógyszerárak, amelyeknek kialakítását nagy viták előzik meg, és amelyek lényegesen alacsonyabbak, mint az USA árai, több mint elégségesek arra, hogy a kutatás és fejlesztés költségeit fedezzék, és még profitot is termeljenek. Az Obama adminisztrációnak komolyan foglalkoznia kell az új gyógyszerek árainak ellenőrzésével, ha csökkenteni akarják az USA eltúlzott egészségügyi költségeit. Megtehetik, a nélkül, hogy károsítanák az országban a kutatást és innovációt.

Forrás: The Lancet szerkesztőségi közleménye
The Lancet, Volume 374, Issue 9692, Page 758, 5 September 2009

Szemlézte: Házijogorvos , dr. Szatmári Marianna

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A gyógyszerkutatással kapcsolatos mítoszok eloszlatása