|
TARTALOM
A hasmenés-járvány mint bioterrorista akció? A megállíthatatlannak tűnő járvány 2011. május elején kezdődött Észak-Németországban, s mindeddig több mint 2000 esetben okozott súlyos megbetegedést, esetenként halált. A fertőzés ijesztő szövődménnyel járhat, és az elmúlt napokban eddig 757 esetben alakult ki ez a szinte kezelhetetlen komplikáció. Svédországból, Dániából, Hollandiából és Nagy-Britanniából is jelentettek gyanús eseteket. A fertőzést egy baktérium okozza, mely az Enterohemorrágiás Escherichia coli (EHEC) csoportba tartozik. A lappangási idő általában négy, maximum nyolc nap. A járványt a közönséges bélbaktérium olyan törzse okozza, amely többféle kórokozó tulajdonságot "szedett össze", és így képes a bélfal védelmi rendszerét kijátszva áthatolni, és mérgező anyagokkal elárasztani a vérkeringést. A fertőzés után a betegek egy részében súlyos, életveszélyes szövődmény alakulhat ki (HUS), melyre a veseelégtelenség és a vérszegénység jellemző. A szövődmény kialakulásáért egy méreganyag felelős, ami vérrögösödéshez és a vörösvértestek széteséséhez vezet. A fertőzést nem lehet antibiotikus kezeléssel meggyógyítani. Épp ellenkezőleg, azoknál a betegeknél, akik az antibiotikus kezelésben részesültek súlyosbodtak a tünetek. Más, mint az eddigiek A hírek szerint több olyan beteget is észleltek Németországban, akiknek nem volt hasmenésük, a fertőzés szövődményei azonban megjelentek náluk. Olyan betegekről is beszámoltak, akiknél idegrendszeri tünetek, például beszédzavar, epilepsziás roham jelentek meg. Bár Európában és az Egyesült Államokban eddig is rendszeresen fellépett hasonló EHEC fertőzés, a nagy járvány kialakulására eddig nem volt példa. Korábban az érintett betegek 1-2 hónap kórházi kezelés után meggyógyultak, és mindeddig ez a betegség elsősorban gyermekeket érintette. A most tomboló járványt egy újfajta kórokozó okozza, mellyel szemben korábban nem alakult ki védettség. S ez a jelenlegi járvány elsősorban a felnőtteket érinti. Bioterrorista akció? Elsősorban a LifeGen.de honlapról kiindulva kezdett terjedni az a hír, hogy a németországi EHEC járvány bioterrorista akció lenne. A hír terjesztői azzal érvelnek, hogy eddig nem tudták beazonosítani a fertőzés forrását, és hogy hasonló fenyegetés Bin Laden likvidálását követően napvilágra került. A források azt is állítják, hogy eddig nem látott kórokozó – amit mutánsnak is neveznek – áll a járvány hátterében. A hírt a Spiegel online kiadása, és további mértékadó médiumok is átvették. Dr. Prohászka Zoltán, a Semmelweis Egyetem kutatója szerint azonban ez a kórokozó évek óta ismert, olyannyira, hogy a német EHEC törzsgyűjteményben 2001 óta jelen van. Feltehetően az aktuális járványt okozó törzs nem új mutáció, hanem korábban is ismert kórokozótulajdonságok találkozása, egyesülése egy baktériumban. Úgy lehet fogalmazni tehát, hogy az aktuális törzs hibrid vagy kiméra, de nem új mutáns- mondta. És lehet-e az ember által alkotott klón? Az persze nem zárható ki. Ám a kórokozók terén ehhez hasonló, „összeszerelődő” folyamatok előfordultak már természetes módon korábban is. Ez a kórokozó a természetes biológiai folyamatok során egy szarvasmarha bélcsatornájában is kialakulhatott, állítják a szakértők. -nemesi- |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




