TARTALOM

 VISSZA

 


A házasság véd a dementiától is




 

Logikus feltételezés, és több vizsgálatban bizonyítást is nyert, hogy az élénkebb társas élet és az ehhez szükséges kognitív funkciók rendszeres használata segít az agy normális működőképességének megőrzésében.

Most finnországi kutatók a British Medical Journalben közölték eredményeiket az 50 éves, dementiában nem szenvedő személyek családi állapota és a dementia későbbi kialakulása közötti összefüggésről.

Az alanyokat 50 éves korban, majd két évtizeddel később vizsgálták meg. A családi állapotukat a következő négy kategóriába sorolták:
– házas vagy élettárssal együtt élő,
– elvált vagy házastársától külön élő,
– egyedül élő („szingli”),
– özvegy.

A dementia szempontjából legnagyobb kockázatúak azok a résztvevők voltak, akik hordozták az apolipoprotein E e4 alléljét, és özvegyek vagy elváltak voltak 50 éves korban és a követési vizsgálat alkalmával is. Ugyancsak statisztikailag szignifikánsan nagyobb volt a dementia kockázata az összes, 50 évesen nem házas (vagy élettárssal együtt élő) személy csoportjában.

A cikket kísérő szerkesztőségi közlemény szerzőjének véleménye szerint a dementia primer prevenciójának kitűnő módja lehet az alapellátásban a középkorú, nem házas személyeket, de leginkább az özvegyeket buzdítani a „a társas életük élénkítésére”.


Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid

Forrás:

BMJ 2009; 339:b2462.

BMJ 2009; 339:b1690.


Kulcsszavak

dementia, családi állapot, házasság, társas élet

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A házasság véd a dementiától is