TARTALOM

 VISSZA

 


A jól beállított vércukorszint hagyatéka




 

A United Kingdom Prospective Diabetes Study (UKPDS) volt az első nagy betegszámú vizsgálat, amelyben két különböző intenzitású vércukorszint-beállítási stratégiát hasonlítottak össze újonnan 2-es típusú diabetes mellitusban megbetegedett személyek esetében. Az 1998-ban közölt 10 éves eredmények szerint szignifikánsan kevesebb microvascularis szövődmény lépett fel az intenzívebben kezelt, mint a hagyományos kezelésben részesült betegek esetében. Most újra elemezték a vizsgálatban részt vevő betegek adatait, miután már 10 éve nem részesülnek semmilyen különleges, előre meghatározott kezelésben.

A véletlen besorolás szerinti kezelés abbahagyása után a glikozilált hemoglobin (HbA1c) szintje a két vizsgálati csoportban közelített egymáshoz, és egy év után már nem különbözött szignifikánsan. Nem így a cukorbetegség szövődményei: a microvascularis végpontok közötti különbség megmaradt a két vizsgálati csoport között, a korábban erélyes vércukorszint-csökkentésben részesült csoportban évekkel később is szignifikánsan ritkábban következett be szívinfarktus, és kisebb volt az összhalálozás is. A szerzők egyelőre csak találgathatnak a meglepő hatás lehetséges mechanizmusát illetően, azt feltételezik, hogy a magas vércukorszint által elindított és végül érszövődményekhez vezető folyamat olyan hosszú, hogy 10 év alatt sem ér véget.

A UKPDS vizsgálatban a hypertoniás betegeket is véletlen besorolás szerint erélyesebb vagy kevésbé erélyes vérnyomáscsökkentéssel kezelték. A vizsgálat végén az erélyesebb kezelésben részesült csoportban szignifikánsan kisebbnek bizonyult a cukorbetegséggel kapcsolatos halálozás, a stroke és a microvascularis szövődmények kockázata. A kezelés
befejezése után a két csoport vérnyomása közötti különbség eltűnt, és a klinikai végpontok között sem lehetett különbséget kimutatni.

A UKPDS vizsgálat befejeződése utáni tízéves követés eredményei szerint a 2-es típusú cukorbetegség beállításának a hatása érvényesül hosszú idővel a kezelés abbahagyása után is. A jelenségről beszámoló, a New England Journal of Medicine-ben megjelent közlemény szerzői ezt „öröklődő hatásnak” nevezik. Többek között tisztázásra vár az a kérdés is, hogy a vérnyomás erélyesebb beállításának viszont miért nincs ilyen hatása.

Forrás: N Engl J Med 2008 Oct 9; 359:1577.

Szemlézte: eLitMed.hu, dr.Kern Dávid



Kulcsszavak

diabetes mellitus, intenzív vércukorszint-beállítás, vérnyomás-beállítás, microvascularis szövődmények, halálozás, késői hatás

Hozzászólások:

Nincs jogosultsága ehhez a cikkhez hozzászólni.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább