|
TARTALOM
A jövő heti napirenden a munka törvénykönyve
MTI
a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényjavaslat, valamint - tájékoztatta az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után. Altorjai Anita elmondta, hogy a kormány bejelentette: a következő napokban tizenkét javaslatot nyújt be a parlamentnek, köztük az önkormányzati, a szabálysértési, a rendvédelmi, a köznevelési, továbbá az egyesülési jogról, a polgárőrségről, a kistérségi társulásokról, a nemzeti eszközkezelőről, a közigazgatási eljárásról szóló előterjesztésekkel, valamint mezőgazdasági és egészségügyi tárgyú indítványokkal. A kormány a jövő héten tájékoztatja a házbizottságot arról, hogy szükséges-e rendkívüli ülésszakot összehívni. A sajtófőnök beszámolt arról is, hogy a Fidesz a házszabálytól elérve, hétfőn bonyolítaná le a parlamentben az együttes általános vitáját, részletes vitáját és zárószavazását is két, gazdasági bizottság által beterjesztett indítványnak. Az egyik az otthonvédelmi intézkedésekhez kötődően kiterjesztené a kedvezményes előtörlesztés lehetőségét a devizaalapú lízingszerződésekre, a másik korlátozná a felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató mértékét. Az ellenzéki frakciók későbbre ígérték álláspontjuk kialakítását arról, támogatják-e a házszabálytól eltérésre vonatkozó kormánypárti kezdeményezést. A Ház jövő heti napirendjén többségében részletes viták szerepelnek, a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényjavaslatot hétfőn, a munka törvénykönyvére vonatkozó kormányzati előterjesztést szerdán kezdik tárgyalni a képviselők - ismertette Altorjai Anita. MTI |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




