|
TARTALOM
A katonaság veszélyes szülőnek, gyereknek egyaránt A távoli országokban, háborús körülmények között katonai szolgálatot teljesítő szülők gyerekei között lényegesen gyakoribb a pszichés zavar, mint a békés családban élő gyerekek körében. Alyssa J. Mansfield és munkacsoportja azt vizsgálta, hogy a háborús területeken tartózkodó szülők otthon élő gyermekei között milyen gyakoriak a lelki zavarok és betegségek. A kutatók 4,3 millió orvosi adatot vizsgáltak át 2003 januárjától 2006 decemberének végéig az Egyesült Államokban. A statisztikákban 307 520 gyerek is szerepelt, és 17 százalékuknál találtak az adatok között valamilyen pszichés zavart. Depresszió 5,6 százalékukban fordult elő, viselkedési zavarokat csaknem öt százaléknál találtak, és ugyanilyen gyakran észleltek nyugtalanságot és alvászavart. A pszichés zavarok miatt nyilvántartásba kerülő gyerekek szüleinek 62 százaléka teljesített legalább egy esztendeig katonai szolgálatban, főleg Afganisztánban vagy Irakban. A gyerekek életkorát nemét és esetleges lélektani jellemzőit figyelembe véve egyértelműen az derült ki, hogy minél hosszabb időt töltött a szülő a háborús színhelyek valamelyikén, annál nagyobb volt a lelki zavarok esélye. A kockázat főleg a fiúknál érvényesült, és minél idősebbek voltak, annál jobban szorongtak a távol lévő szülő miatt. A tanulmány eredményeit az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine közölte. A tudományos folyóirat szerkesztőségi közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy az aktív amerikai katonák 44 százalékának van gyereke, és azok háromnegyede tizenegy éves, vagy még fiatalabb. A kutatók szerint a társadalomnak figyelnie kell arra, hogy a háborús helyzet nem csupán azok életét veszélyezteti, akik katonai szolgálatot teljesítenek, hanem a következő generációk számára is kockázatot jelent. 2011. 07. 14. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: Az ellenségnél csak a járvány jelent nagyobb veszélyt a katonáknak Az intelligens amerikai katonák tovább élnek – a leszerelés után is! LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2001;11(1) Orvos-egészségügyi igazgatás a két világháború között |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




