|
TARTALOM
A keringő ráksejtek száma mutatja a daganat agresszivitását Az érpályában keringő tüdőráksejtek mennyiségéből állapították meg a daganat agresszivitását, valamint a leghatásosabb várható eljárást brit tudósok. Dr. Fiona Blackhall (The Christie Rákkórház) és munkatársai 101 nem-kissejtes tüdőrákban szenvedő beteg vérmintáját tanulmányozta kemoterápia előtt és azt követően. Megállapították, hogy amennyiben a mintában öt, vagy annál több keringő daganatsejtszámot mértek, kifejezetten romlott a beteg túlélési esélye. Esetükben az átlagos túlélés 4,3 hónap volt, míg öt alatti értéknél 8,1 hónap. A Journal of Clinical Oncology hasábjain megjelent tanulmány szerint a módszer egy egyszerű eljárás arra, hogy megjósolják a beteg várható terápiás válaszát. Ráadásul amennyiben a keringő sejtszám a terápia hatására nem mutat jelentős csökkenést, az orvos szinte azonnal terápiás stratégiát válthat. Tüdőrák következtében évente mintegy 1,2 millió ember hal meg. A betegség túlélési aránya igen alacsony (az ötéves túlélés 15 százalék alatti), ugyanis a betegek kétharmadánál a diagnózis csak késői stádiumban születik meg, amikor már nem lehet gyógyítani a kórt. A tüdőrákos esetek 80 százaléka hozható kapcsolatba a dohányzással. A kemo- és a sugárterápia lassítja a betegség előrehaladását, de a legtöbb esetben a daganat kiújul, és az is igen gyakori, hogy a kezelésre nem reagál. Az eljárás rutinszerű használatáig még számos vizsgálatot el kell végezni, azonban a kutatók reményei szerint a módszer hozzájárulhat a daganatok ellenállásának megértéséhez, valamint új gyógyszerek fejlesztéséhez. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A tüdőrákra is hatásos az emlőrák gyógyszere A passzív dohányzás világméretű hatásai LAM (Lege Artis Medicinae) - 2010; 20(12) Megtévesztő gtumormarkerek tüdődaganatokban LAM (Lege Artis Medicinae) - 2006; 16(1) A tüdőrák felismerésének, diagnosztikájának és kezelésének korszerű elvei/ |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





