|
TARTALOM
A kevésbé elhízottaknál hatásosabb a gyomorszűkítés Azok a betegek, akik 35 alatti testtömegindexszel érkeznek a súlycsökkentő műtétre, nagyobb eséllyel szabadulnak meg a cukorbetegségtől, és őrzik meg sokáig ideális formájukat, mint azok, akik ennél jobban el vannak hízva. A közel ezer ember bevonásával készült vizsgálat megállapította, hogy a mérsékelten túlsúlyos betegek mindegyike kigyógyult a 2-es típusú diabéteszből a műtétet követően, míg a súlyosan elhízottak körében ez az arány mindössze 75 százalék volt. „Kimondhatjuk, hogy minél kevésbé kövér valaki a gyomorszűkítő műtét időpontjában, annál nagyobb lesz az eljárás sikere. Éppen ezért nem érdemes a végsőkig halogatni a beavatkozást” – mondta el a kutatócsoport tagja, Dr. John Morton, a Stanfordi Egyetemi Kórház sebészeti osztályának vezetője. Majd hozzátette: „A 25 és 35 közötti testtömegindex (BMI) még nem jelent komoly túlsúlyt, ám már ez a tartomány is rejt veszélyeket magában, mint például a cukorbetegség kialakulásának esélyét.” Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet a 35 feletti BMI-vel rendelkezőknek, és az elhízással kapcsolatos betegségekben: magas vérnyomás, a 2-es típusú diabétesz vagy az alvás közbeni légzéskimaradás szenvedőknek ajánlja feltétlenül a gyomorszűkítő műtétet. Ugyanakkor 40 feletti érték esetében már egyáltalán nem biztos, hogy a beavatkozás hatására megszűnnek a problémák. A BMI ideális értéke maximum 25 – ez azt jelenti, hogy egy 162 centiméteres nő legfeljebb 63 kilogrammot nyomhat. Ha ugyanez a hölgy eléri a 90 kilogrammot, BMI-je 35 lesz, ha pedig a 135 kilogrammot, ez az érték 52-re nő, ami már rendkívül kóros elhízásnak számít. Éppen ezért fontos, hogy az érintettek mihamarabb szakszerű segítségben részesüljenek. A 2004 és 2010 közötti vizsgálatba bevontak eredményei alapján a kutatók arra jutottak, hogy a kevésbé túlsúlyosak nem csak több kilótól szabadultak meg a műtétet követően, hanem az általános egészségi állapotuk is sokkal jobb lett. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a gyomorszűkítő operációnak is vannak mellékhatásai. Időnként komoly gyulladások vagy belső vérzés lép fel, vérrögök alakulhatnak ki, ezer beavatkozásból egy pedig halállal végződik. 2011. 06. 20. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Nem csökkenti a halálozási arányt a gyomorszűkítő műtét A műtéti súlycsökkentés eredményeképpen kevesebb a szívet érő terhelés Gyomorszűkítés és cukorbetegség Testtömegcsökkentő műtétek – Melyik a jobb? |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




