TARTALOM

 VISSZA

 


Kokain és hirtelen halál


Kokain és hirtelen halál


 

A kokainfogyasztás (illetve e kábítószer együttes használata az alkohollal és a cigarettával) okozza Európában a szív eredetű hirtelen halálozások több mint 3%-át – állítják spanyol tudósok.

Spanyol és olasz igazságügyi orvosszakértők becslése szerint Európa 15-64 év közötti lakosságának 3,7%-a, mintegy 12 millió ember fogyaszt kokaint. Az illegális kábítószerek közül a kokain felelős a legtöbb sürgősségi osztályos felvételért.

A kokainfogyasztás Európában növekvő közegészségügyi probléma. „Elterjedtségét úgy lehet nyomon követni, ha a boncolás kiterjed a hirtelen halál okainak vizsgálatára is" - írta Joaquin Lucena, a sevillai igazságügyi orvostani intézet patológusa a European Heart Journal szaklapban megjelent tanulmányban. Szerinte megállapításaik egész Európára érvényesek lehetnek.

A kokainfogyasztás elterjedtsége, a szer toxikológiai jellegzetessége és a hirtelen halál közötti összefüggéseket vizsgáló tanulmány megállapítja: biztonságos kokainhasználat nem létezik. Az ún. hétvégi, szórakozáshoz köthető használat is káros, mivel még a legkisebb mennyiség elfogyasztásának is katasztrofális következményei (pl. szívritmuszavar, szívinfarktus, stroke, hirtelen halál) lehetnek.

A kokain közismert idegrendszeri stimuláló hatását a noradrenalin, dopamin és szerotonin preszinaptikus visszavételének gátlása révén fejti ki. A pszichés és viselkedési változások megjelenéséért elsősorban a kokainnak a dopamin és szerotonin anyagcserére gyakorolt hatása felelős.

Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban a felnőttek több mint 5%-a elismerte, hogy életében legalább egy alkalommal már kipróbálta a szert. Feltételezik azonban, hogy a 15 és 34 év közöttiek körében ennél jóval magasabb arányú lehet a kokain használata.

Lucena és munkatársai a Spanyolország déli részén 2003 és 2006 között bekövetkezett hirtelen szívhalálesetek etiológiáját vizsgálta. A boncolásokat a hivatalos európai protokoll szerint végezték, s minden esetben történt véralkoholszint-, valamint vizeletvizsgálat is, amely során kábítószer- illetve gyógyszertúladagolás nyomait keresték. A kutatás ideje alatt 2477 törvényszéki boncolást végeztek, melyből a halál oka 1114 esetben volt természetes halál. Az utóbbiak közül 668 felelt meg a hirtelen halál kritériumának, és 21 halálesetben (mindegyik férfi, átlagéletkor 34.6 ± 7.3 év) tulajdonítottak oki szerepet a kokain használatának (a teljes halálozás 0,8 %-a, a természetes halálokok 1,8 %-a, a hirtelen halálozás 3.1%-a).

A cerebrovaszkuláris és kardiovaszkuláris leletek a legrelevánsabb vizsgálati eredmények a kokainhoz köthető hirtelen halálesetekben. Az orvosi irodalomban sok helyen írják le a kokain abúzushoz kapcsolódó ischaemias és haemorrhagias stroke megjelenését . Érdekesség, hogy az eddigi tanulmányok adatai szerint a kokainhoz köthető subarachnoidalis vérzéses esetek 78.0%-ában, és a kokainhoz kapcsolható agyállományi vérzéses esetek 48.0%-ában észleltek egy már korábban meglévő vaszkuláris abnormalitást. Ezt a megfigyelést a kutatók által talált rupturált aneurysma lelet is megerősítette. A kutatók elsősorban két fő strukturális szívrendellenességet vizsgáltak a kokainhoz köthető haláleseteknél: a kamra hypertrophiát és az arteria coronaria atherosclerosát.

A boncolás során sok esetben kábítószer által okozott szív- és artériakárosodás jeleit találták. A halál okát a 21 kokain kiváltotta halálesetből 13 esetben kardiális eredetűnek találták. Ebből 6 esetben találták súlyos coronariasclerosis nyomait (3 esetben valamelyik coronaria lumene is elzáródott), 4 esetben balkamrai hypertrophia mutatkozott, míg három elhunytnál nem találtak strukturális abnormalitást (ezeket arryhythmias eredetű hirtelen szívhalálnak tartják a kutatók). 3 esetben volt észlelhető agyállományi vérzés egy-egy esetben pedig tüdőállománybeli vérzés, illetve diabetikus ketoacidózis volt kimutatható.
Ezek a leletek a számos kokainfogyasztóban kialakuló myocardialis ischaemiára utalnak, amely hirtelen szívhalált okozhat.

A kutatók úgy találták, hogy a hirtelen szívhalált elszenvedett férfiak 81%-a dohányzott, 76%-uk pedig alkoholt is fogyasztott. "A kokainfogyasztás kombinálása egyik vagy mindkét szenvedéllyel nagy kockázatot jelent, ami korai szívbetegség kifejlődését segítheti elő, vagy akár hirtelen szívhalált is okozhat“ – figyelmeztetnek a kutatók.

Szemlézte: Balogh András, eLitMed.hu,

Forrás: European Heart Journal,doi:10.1093/eurheartj/ehp557

Kapcsolódó anyag:
LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2005;15(5)

Kulcsszavak

kokain, stroke, szívritmuszavar, hirtelen halál, szívinfarktus, balkamra hypertrophia, coronariasclerosis, kábítószer

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


Kokain és hirtelen halál