|
TARTALOM
A kórházi kezelés idejének kihasználása a dohányzásról való leszoktatásra Továbbra is vitatott, hogy mi a legjobb módszer a dohányzás abbahagyásának elősegítésére a dohányfüggő betegek esetében. Kanadai kutatók most azt vizsgálták, hogy az akut szívinfarktus vagy coronariabypass-műtét miatt kórházban töltött idő felhasználható-e erre a célra. A 276 résztvevő véletlen besorolás szerint részesült minimális vagy intenzív intervencióban. A minimális beavatkozás a többi kórházban szokásoshoz hasonlóan személyre szabott tanácsadásból és tájékoztató füzet átadásából állt. Az intenzív intervenció keretében ezen kívül egy másik alkalommal 45–60 perces ágy melletti konzultációt biztosítottak, multimédiás tájékoztató csomagot adtak a betegeknek otthoni használatra, és a hazabocsátás utáni két hónap során erre kiképzett ápoló hét alkalommal telefonos konzultációt kezdeményezett a betegekkel. A betegek 80%-a férfi volt, átlagéletkoruk 54 év, egynegyed részüknek a kórházi kezelés előtti évben leszokási kísérlet keretében legalább egyszer sikerült nem dohányoznia legalább egy hétig. Egy évvel a kórházi kezelés után az intenzív beavatkozásban részesült csoport 54%-a volt absztinens, míg a kontrollcsoport 35%-a (p=0,002). Minkét csoport egyharmada vett igénybe gyógyszeres segítséget a leszokáshoz. A viszonylag egyszerű, de intenzív beavatkozással elért eredmény igencsak figyelemre méltó, hiszen más módszerekkel általában meg sem sikerül közelíteni az egy év utáni 50%-os absztinenciaarányt. Nem értékelték a beavatkozás költséghatékonyságát, de valószínűleg ez kedvezőnek bizonyulna. A cikket kísérő szerkesztőségi közlemény szerzői kitérnek arra, hogy a sikeresnek bizonyult megközelítés gyakorlati alkalmazásához milyen nehézségekkel kell majd szembenézni, például a beavatkozás költségeinek a finanszírozására, továbbá arra, hogy a kórházban kezdett intervenciót később a járóbeteg-kezelés keretében kell folytatni. Mindazonáltal hangsúlyozzák, hogy egy ilyen hatékony lehetőséget nem szabad kihasználatlanul hagynia senkinek, aki komolyan veszi a betegei prognózisának javítását. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: CMAJ 2009 Jun 23; 180:1297. CMAJ 2009 Jun 23; 180:1283. Kulcsszavak dohányzás abbahagyása, kórházi kezelés, cardiovascularis esemény, intenzív beavatkozás |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




