TARTALOM

 VISSZA

 


A krónikus obstruktív tüdőbetegség világnapja




A krónikus obstruktív tüdőbetegség világnapja


 


Aluldiagnosztizáltak a magyarországi COPD-s betegek. Tegyen ellene! - Méresse meg tüdőkapacitását/tüdőtérfogatát! – üzeni az idei COPD Világnap

A 2010 - a „Tüdő Éve” kampány keretében világszerte megrendezendő események egyike a COPD Világnap, melyet idén november 17-én rendeznek meg. Ennek során a COPD megbetegedésre és a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet a szervezők.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség halálos kimenetelű krónikus tüdőbetegség, de ma már megelőzhető és kezelhető. A WHO kimutatásai szerint több mint 250 millió embert érint világszerte. A COPD-t ma a 4-6. vezető halálokként tartják számon a világon, és ez az egyetlen betegség, amelynek halálozási gyakorisága világszinten is növekszik. A WHO előrejelzése szerint a COPD 2030-ra már a harmadik leggyakoribb halálokká válhat a világon.

Magyarországon több mint félmillióra becsülik a COPD-ben szenvedőket, azonban kevesebb, mint 20 százalékuk diagnosztizált, mert a betegek nem ismerik panaszaik pontos hátterét, jövőbeli veszélyeit, s állapotuk javításának gyógyszeres megoldásait. Holott a COPD időben történő felismerésével és kezelésével lehetőség nyílik a betegek állapotának jelentős javítására, várható élettartamuk meghosszabbodására. Az idei világnap éppen ezért a tüdőtérfogat- és légzésfunkció mérés fontosságát hangsúlyozza, mely felbecsülhetetlen a potenciális halálos betegségek időbeli felismerésében.

Korai szakaszában a COPD gyakran nem ismerhető fel, de nagyon egyszerű diagnosztizálni. A veszélyeztetett betegek esetében egy fájdalommentes vizsgálat, a spirometria segíthet a betegség felismerésében.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a COPD-s betegségek számának növekedésére, tájékoztassa a betegeket a szűrés lehetőségeiről, a korai diagnózisról, a gyógymódokról. Emellett folyamatos együttműködésre buzdítsa a betegeket orvosaikkal, hogy jobban megértsék a COPD-vel kapcsolatos tüneteket. A világnap felhívja az egészségügyben dolgozó szakemberek, betegek és a közvélemény figyelmét az összefogásra, mivel ezen intézkedések jelentősen csökkentik a COPD miatti halálozások s a COPD miatti kórházi ellátási napok számát, valamint az újabb megbetegedések arányát.

A COPD kapcsán évente Európában 4,7 milliárd Euro-t költenek járóbeteg ellátásra, 2,9 milliárd Euro-t fekvőbeteg ellátásra és 2,7 milliárd Euro-t gyógyszerekre. (European Respiratory Society, European Lung Federation, European Lung White Book, 2003 )

A fenti célok elérése érdekében a rövid távú stratégia kulcsa, hogy a közvélemény ismerje a COPD tüneteit; továbbá megfelelő és elérhető eszközök álljanak rendelkezésre a diagnosztizálásra, mindenkinek elérhetővé és megfizethetővé váljanak a gyógyszeres terápiás lehetőségek; emellett oktatást és tájékoztatást kapjanak az egészségügyi szakemberek, a betegek és családtagjaik a COPD hatékony kezeléséről; valamint lehetővé váljon azon törekvések támogatása, melyek csökkentik a környezeti kockázati tényezőket az érintett populációban.


További információ a COPD világnapról a www.goldcopd.org/WCDIndex.asp. oldalon olvasható.


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A krónikus obstruktív tüdőbetegség világnapja