TARTALOM

 VISSZA

 


A légszennyezés miatt csökken a britek élettartama


A légszennyezés miatt csökken a britek élettartama


 


"Országos botrány alakult ki abból, hogy a britek átlagos várható élettartama fél évvel csökkent a légszennyezés miatt." - mondta Joan Walley, a Környezetvédelmi Ellenőrző Bizottság elnöke.

A közutakon közlekedő járművek bocsátják ki a PM10 néven rövidített, 10 mikorméternél kisebb szilárd szennyező részecskéket (gyakorlatilag szálló por), melynek mértékét a kormány hasztalan igyekszik visszaszorítani. Azt ígérték, hogy jövőre mindenképp elérik kitűzött céljukat, csak még az nem világos, hogyan.

Az egyik javaslat szerint az utakat spray-vel kellene beszórni, ami megkötné a PM10-et. A kampányolók szerint viszont jobb lenne, ha el sem indulnának a szennyezést okozó járművek. Walley így nyilatkozott: "A porelnyomó spray segítene a fővárosiakon, hogy jobban kapjanak levegőt, de ez csak átmeneti megoldást nyújtana. A gyökerénél kell megragadni a problémát, és a szállítási rendszerünket kellene kigyomlálni."

Számtalan tanulmány kimutatta már, hogy mikor a levegőben megemelkedik a szennyező részecskék mértéke, akkor a tüdő-és szívbetegek közül többen halnak meg. Egy másik tanulmány tanúsága szerint a passzív dohányzás a másik fő gyilkos, még mindig világszerte 600 000 ember esik áldozatául évente. Az eredményekből kiderül, hogy 100 halálesetből 1 a passzív dohányzás rovására írható. Ez világszerte az összes halálozás 1 százalékát teszi ki. A gyerekek vannak leginkább veszélyben, kb. 165 000-en halnak meg közülük emiatt. Az Egészségügyi Világszervezet volt az első, mely felmérte, milyen károkat okoz mások füstjének belélegzése.

Forrás: Medipress



Kapcsolódó anyagok: Egyre több az asztmás gyermek hazánkban

Fókuszban akrónikus köhögés diagnosztikája






Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A légszennyezés miatt csökken a britek élettartama