TARTALOM

 VISSZA

 


A magasan képzett nőknek alacsonyabb a vérnyomása


A magasan képzett nőknek alacsonyabb a vérnyomása


 

Az Egyesült Államokban egy évtizede szervezték meg a nők egészségi állapotával foglalkozó programot (Womens Health Study), eredetileg azért, hogy ellenőrzött módon vizsgálják kis adagú aszpirin és többféle, sokak által szedett vitamin hatását a szív- és
érrendszeri betegségekre, illetve a rosszindulatú daganatok kifejlődésére.

A csaknem 40 000, egészségügyben dolgozó nőről részletes adatokat vettek fel, és esetleges betegségeiket is gondosan figyelték. A tanulmány eredményeiből már korábban is ismertettek részleteket, most további megfigyelések láttak napvilágot.

A kutatók David Conen vezetésével egybevetették 27 207 női ápoló, asszisztens és orvos vérnyomását, illetve iskolai végzettségét. Ezeknek a nőknek a vérnyomása 1993-ban tökéletesen normális értékeken mozgott, és a munkacsoport azt nézte, miképpen változott vérnyomásuk a rákövetkező években.

A vizsgálat résztvevőit iskolai végzettségük szerint öt csoportba osztották. A lista egyik végére azok kerültek, akik legfeljebb kétévi egészségügyi képzésben részesültek, őket az a csoport követte, amelyiknek tagjai kettő-négy éves oktatást kaptak. Az egyetemi képzésűeket is két csoportba osztották oktatási idő szerint, a lista csúcsára pedig a diplomával rendelkező orvosnők kerültek.

Följegyezték a vizsgálati alanyok társadalmi helyzetét, jövedelmi viszonyaikat és esetleges szív- és érrendszeri betegséggel kapcsolatos, egyéb kockázati tényezőit is. Ezek szerint is több csoportba osztották őket.

A tízévi megfigyelési idő alatt a résztvevők egyharmadának lett magas vérnyomása, de ennek megjelenése összefüggött a nők iskolai végzettségével. A legtöbben a legképzetlenebb csoportból kerültek az emelkedett vérnyomásúak közé: csaknem négyszer annyian, mint az orvosnők közül.

Nyilvánvaló, hogy a nők két szélső csoportja között mind a jövedelem, mind az életmód és a társadalmi körülmények tekintetében jelentős különbségek voltak, de az értékelés során statisztikai eltérést csak az iskolázottság szempontjából találtak.

Az iskolai képzés hasznossága mellett szóló vizsgálati eredményeket a European Heart Journal ismertette.
Úgy tűnik, érdemes tanulni.


Kulcsszavak

magasvérnyomás-betegség

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább