TARTALOM

 VISSZA

 


A magzatok mimikája már a méhen belül felismerhető


A magzatok mimikája már a méhen belül felismerhető


 


Jóval a megszületés előtt kezdenek el „grimaszolni” a magzatok, akiknek „mosolyra” húzódnak ajkaik, ráncolják a homlokukat, „fintorognak”, s ahogy telnek-múlnak a hetek, mimikájuk egyre összetettebbé válik - derítették ki brit kutatók, akik vizsgálataikról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ban számoltak be.

A Durhami Egyetem kutatói két lánymagzat fejlődését követték nyomon 4D ultrahang segítségével méhen belüli életük 24. és 35. hete között - olvasható a LiveScience (http://www.livescience.com) hírportálon.

A rendszeresen készített felvételeken a tudósok összesen 19-féle elkülönült mimikai mozgást regisztráltak, ezen kívül olyan kombinációkat kerestek, amelyek a sírással és a nevetéssel társíthatók.

A 24. héten a magzatok csupán egyszerű, különálló mozgásokra képesek, például a fülükig „szaladt” a szájuk. Ahogy értek azonban, az arcizmok mozgásai komplexebbé váltak, például miközben „mosolyogtak”, az orrtövön ráncokba szaladt a bőrük. A 35. héten a mimikai izmok 3-4-féle mozgásából álló kombinációk számszerűen felülmúlták a szimpla, mindössze 1-2 mozgásból álló mimikát.

„Első ízben sikerült folyamatában kimutatni az arcjáték fejlődését” - hangsúlyozta Nadja Reissland, a kutatócsoport vezetője. Hozzátette: a mimika egyáltalán nem azt jelenti, hogy a magzatoknak lennének érzelmei.

„Még nem rendelkeznek az érzelmekhez szükséges kognitív képességekkel. Az arcmimika esetükben inkább egyfajta tréning, amellyel a magzat felkészül a kinti világra, ahol kapcsolatokat kell kialakítania. Ez hasonlatos ahhoz, ahogy a magzatok szopják a nagyujjukat és időnként légzőmozgásokat is végeznek, mindkét készségre igen nagy szükségük lesz születésük után” - magyarázta Nadja Reissland.

2011. 09. 09.

Forrás: MTI

Kapcsolódó anyagok: A harmincötödik héttől a magzat megkülönbözteti a fájdalmat és az érintést



Ideggyógyászati Szemle - 2006;59(3-4) A magzat kedélyállapotára utaló, szonográfiával kimutatható arckifejezések
- A mimika a magzati etológia része









Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A magzatok mimikája már a méhen belül felismerhető