|
TARTALOM
Sokan nem tudják, hogy halálos betegek Magyarországon a májrák a legalattomosabb daganatos betegségek egyike, tüneteket ugyanis csak már előrehaladott állapotban okoz. Évenként körülbelül ezren halnak meg a betegségben. Az esetek 60-70 százalékában hepatitisz C fertőzötteknél, 20 százalékban az alkoholos eredetű májzsugorból alakul ki a daganat, a harmadik leggyakoribb kockázat pedig a hepatitis B – jelentette ki prof. dr. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) tiszteletbeli elnöke, majd hozzátette: a betegek egy jelentős része olyan késői stádiumban kerül orvoshoz, hogy szinte már esélytelen a gyógyulás, pedig a betegség korai szakaszában akár egy műtét is elegendő lehet ahhoz, hogy végleg legyőzzük a rákot. A kockázatot növelő betegségek megelőzése, illetve kezelése mellett a rizikócsoport tagjainak rendszeres, ultrahangos vizsgálatával is sokat léphetnénk előre a májrák elleni harcban. Strommer Szilvia, a Magyar Rákellenes Liga Lelkisegély-szolgálatának vezetője elmondta: a betegszervezeteknek részt kell vállalniuk abban is, hogy a ma még nem ismert betegek minél előbb ellátásban részesüljenek, ezért is álltak a májrák kockázatát a lakosság előtt feltáró médiakampány mellé. A Rákellenes Liga 2011-ben programsorozatot is hirdetett, hogy rávilágítson az alkoholfogyasztás és a rosszindulatú daganatok közötti összefüggésekre: országszerte mintegy negyven helyszínen szerveztek programokat, előadásokat, vetélkedőket, diákok százait is bevonva a tudatformálásba. – Rémisztően hangzik, de sok ezer ember él közöttünk, akiknek már most rosszindulatú daganat van a szervezetében, csak még nem tud róla, s túl későn is fogja megtudni. Ezen kell változtatni – jelentette ki B. Papp László, a kampány programmenedzsere, a Rákgyógyítás magazin szerkesztője. Hozzátette: a hirdetések nélküli betegtájékoztatást folytató www.rakgyogyitas.hu portál és a Rákgyógyítás magazin azért állt a kontrollvizsgálatokra ösztönző társadalmi kampány mellé, mert a rák elleni harcnak része az is, hogy a potenciális betegeket még akkor eljussanak orvoshoz, amikor a doktorok még tudnak segíteni. Kiadó: Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért 2011. 07. 29. Forrás: OS Kapcsolódó anyagok: Diszkriminálják a hepatitiszes betegeket LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2009;19(01)Új lehetőségek a hepatocellularis carcinoma terápiájában LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2008;18(5) A primer májrák barcelonai stádiumbeosztásának prognosztikai és terápiás jelentősége A hepatitis C vírus májon kívüli hatásai |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




