|
TARTALOM
A menarche, a menstruáció és a migrén Jól ismert a nők esetében a menstruációval járó migrénes fejfájás jelensége, de a fiatal, a menarche korában járó lányok csoportjáról kevés adat áll rendelkezésünkre. A Headache szaklapban közölt vizsgálat szerzői a serdülőkorban fellépő, a menstruációval járó migrént tanulmányozták. Ehhez egy gyermek-fejfájás ambulancián először jelentkező lányok által kitöltött, szabványos kérdőíveket tekintették át. A lányok több mint 90%-a megfelelt az International Classification of Headache Disorders migrénre vonatkozó kritériumainak. A 9–12 éves leányok közül csak 13% érte el a menarchét, viszont 25%-uk számolt be a fejfájás havonkénti jelentkezéséről. Tizennégy éves korára a leányok 95%-a már menstruált, és a 47%-uk szenvedett a menstruációval összefüggő fejfájásban. A menstruációval összefüggő migrénben szenvedő leányok felében a fejfájás két nappal a vérzés előtt jelentkezett, egyharmadukban egy nappal előtte vagy a vérzés napján, a többieknél később. Az érintetteknél a migrén „tankönyvi” jellegzetességeket mutatott: szinte mindegyik lány beszámolt a fejfájás lüktető jellegéről, fotofóbiáról és fonofóbiáról. Ugyancsak a nagy részük érzett hányingert és nyomás jellegű fájdalmat, és gyakori volt a féloldali fejfájás. Az adatok egy fejfájás-ambulancián ellátott betegcsoportból származnak, ezért lehetséges, hogy a valódi populációban előfordulónál súlyosabbnak mutatják e betegek tüneteit. Mindazonáltal az eredmények pontosan megfelelnek a felnőtt nők csoportjára jellemző tüneteknek. Továbbá a rendszeres menstruáció kialakulása a pubertás késői szakaszában szokott bekövetkezni, ezért nem meglepő, hogy a havi rendszerességgel jelentkező fejfájás megelőzi a menarchét. A rendszeresen jelentkező fejfájás a ciklushossz ismeretében megelőzésként kezelhető nonszteroid gyulladásgátlókkal, illetve akár a menstruáció kezdete előtt is szóba jön a fogamzásgátló tabletta szedése is a hormonháztartás szabályozására. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Headache 2009 Mar; 49:341. Kulcsszavak menarche, menstruáció, migrén, fiatal leányok, havi rendszerességgel jelentkező fejfájás |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





