Ma a modern sebészet atyjának nevezik, noha korábban szakképzetlensége miatt sokan támadták. Eredetileg borbélynak tanult, de az itáliai és francia harctereken szerzett gyakorlatának köszönhetően a kor legkiválóbb orvosa vált belőle.
1554-ben a király kifejezett óhajára kinevezték a Collège de Saint Côme, azaz a párizsi orvosi fakultáns sebészi kollégiumának élére.

A seborvosok a testüregek műtéteire ritkán vállalkoztak, mert még nem tudták kivédeni a sebfertőzést, sem a fájdalmat nem tudták elviselhetővé tenni. A kirurgia (sebészet) nem tartozott a medicinához, így annak egy-egy részterületével a borbély, a felcser, a fürdős, a pedikűrös, a bába, a bakó stb. foglalkozott. Mivel latinul nem tudtak, csak a népi nyelven írott tanácsadó orvosi könyveket olvasták a 15. században. Ezekre nagy szükség volt, hogy a szanitécek gyakorlati útmutatást kaphassanak a sebkezelésre, kötözésre, törések és ficamok ellátására, a nyílvessző és a puskagolyó eltávolítására.
Hans von Gersdorff tábori sebész könyvének legfőbb értékei az ábrák, melyek megismertetnek bennünket a kor sebészi műszereivel, használatával, a katonák és a felcserek öltözékével, fegyvereivel. A 16. században a sebészek tekintélyt szereztek maguknak elsősorban pácienseik körében.

A seborvos és borbély, akit 1536-ban "kelések, kelevények, daganatok és fekélyek gyógyítására alkalmasnak és megfelelőnek" találtak, karrierjét katonaorvosként kezdte. Az orvostudományt az élet iskolájában tanulta, nem az egyetemen. Apja falusi borbély volt, és akkoriban a borbélyoknak nemcsak a szakáll borotválásához vagy a hajvágáshoz kellett érteniük, hanem a vágott és szúrt sebek és a különböző sérülések, ficamok kezeléséhez is. A gyermek Paré a borbélyműhelyben kapta az első sebészi leckéket, később a párizsi Hôtel Dieu kórház alantas beosztású felcsereként mélyítette ismereteit. A korabeli szokásos brutális sebkezelő módszerek egyike volt a sebek kiégetése, ám minthogy túl sok sérültet kellett ellátni, az egyik csata után nem volt elég forró olaja. És egyik legfontosabb újítása épp ehhez a mozzanathoz kapcsolódik.

A fájdalomcsillapítás ókori módszerei az idők során lassan feledésbe merültek, ám nem teljesen. azt például már a régi asszírok is tudták hogy a végtagi főverőér kézzel vagy szalaggal való leszorítása nemcsak a vérzést szünteti meg a sérült területen, hanem bizonyos idő elteltével az erős fájdalmak is csillapodnak. Ugyanezt tapasztalták a végtagi idegtörzsek leszorítása után is. Az így kialakult érzéstelenségben fájdalmas beavatkozásokat is elvégezhettek a betegeken. Ez a régi módszer ligatura fortis néven még századokig ismert maradt az orvosi gyakorlatban.

Paré a sebek kiégetése helyett egy saját maga által kikevert gyógyszert, ami többek közt terpentinből tojássárgájából és rózsaolajból állt. Néhány nap alatt már nyilvánvalóvá vált, hogy ezeknek a sebesülteknek kisebb fájdalma és láza van, mint azoknak, akiket forró olajjal kezeltek.

Paré legjelentősebb újítása az volt, hogy felélesztette az ókori hagyományt, miszerint amputálásnál a vérzés csillapítására a kiégetés helyett az artériák lekötését alkalmazta. Paré szolgálatainak elismerését jelentette, hogy négy francia király: II. Henrik, II. Ferenc, IX. Károly és III. Henrik orvosa volt.
A kor legkiválóbb sebészeként számon tartott Paré foglalkozott protézisek készítésével, valamint tökéletesítette a koponyalékelés technikáját is. Szép kort megélve, 1590. december 20-án Párizsban hunyt el.

NZS

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

 

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább

Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább

A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább

A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább